Borzalmas, mit műveltek az iskolában a mezőtúri fiúval

Megosztás

Egy mezőtúri iskolában újabb aggasztó eset hívta fel a figyelmet az iskolai bántalmazás problémájára, egy édesapa szerint kisfiát nem először éri atrocitás az iskolában: korábban sárral dobálták és az ételébe is beleköptek, legutóbb pedig testnevelés óra után több tanuló egy padhoz kötözte, majd bántalmazta. Az apa nem közvetlenül az iskolától, hanem egy takarítónőtől és más szülőktől értesült a történtekről.

Bár jelezte a tanároknak, azt a választ kapta, hogy mivel az elkövetők kiskorúak, nem sokat tehetnek.

Ugyanez volt a rendőrség álláspontja is – állítja az apa, aki szerint a helyzet azóta sem változott: gyermeke továbbra is célpont. Más szülők is hasonló esetekről számoltak be az intézményben.

Az RTL Híradó megkereste az iskolát, ahol arra hivatkozva nem adtak információt, hogy folyamatban lévő hatósági eljárásról van szó.

A rendőrség szintén nem nyilatkozott, adatvédelmi okokra hivatkozva. A történet sajnos nem egyedi: nemrég egy másik iskolában egy diákot arra próbáltak rávenni, hogy nyeljen le egy zacskót – írta meg korábban az Eduline.

Kép: Mindset Pszichológia

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek