A 20 éves sofőr csak száguldott, majd a fák közé repült, 16 éves lány utasa nem élte túl

Megosztás

Rengetegszer kerül elő a téma, amikor egy idős sofőr okoz balesetet, ami netán halálos kimenetelű lesz. Akkor mindig kiélezik a vezető idős korát. Akkor a 20 éves száguldozókkal mi a helyzet? Az autó sérülései és a szemtanúk elmondásai is egyértelmű gyorshajtásra utalnak.

Ketten súlyosan megsérültek, egy 16 éves zalaegerszegi lány pedig életét vesztette vasárnap este, Bocfölde térségében, a 7401-es út 8-as kilométerénél történt balesetben – közölte az egerszegihirek.hu munkatársával a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

19:25 – Frissítés:

Sznopek Veronika elmondta, az autót egy 20 éves férfi vezette, aki feltehetően gyorsan hajtott, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és egy fának csapódott. A gépkocsivezető és egy utas ki tudott szállni a járműből, ők valószínűleg nem sérültek meg. Az autóba szorult utasokat a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók szabadították ki. Az elsődleges orvosi vizsgálat alapján két utas súlyos sérülést szenvedett. A fiatal lány a helyszínen meghalt. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben, a helyszínelés ideje alatt rendőri forgalomirányításra kellett számítani.

Előzmény:

Öten utaztak abban a személykocsiban, amely fának csapódott vasárnap kora este a 7401-es út 8-as kilométerénél, Bocfölde térségében. Az ütközés erejére jellemző, hogy a jármű rácsavarodott a fára. Az autóból két ember ki tudott szállni, hárman azonban a roncsban rekedtek. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak, kivágták a fát, hogy hozzáférjenek az utasokhoz, elmozdulás ellen biztosították az autót, illetve kiszabadították a beszorult embereket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás van érvényben – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Az eddigi információk szerint egy személy (a 16 éves lány) elhunyt, ketten súlyosan megsérültek a balesetben. A képek ijesztőek, ez az autó nagyon ment. A sebesség megvolt, a vezetési tudás pedig nem. Az idősebb sofőröket mindig pellengérre állítják egy-egy balesetnél, de vajon ilyenkor a húszévesek is megkapják a magukét?

A szemtanúk szerint “inkább repült az autót vezető fiú, mint autózott” – ez pedig még inkább megerősíti a valószínűsíthető száguldozást. Bármennyit is kap végül, a 16 éves lányt már nem hozza vissza az életbe.

Halálos baleset történt – ZTV Híradó 2024-12-16

Ketten súlyosan megsérültek, egy 16 éves zalaegerszegi lány pedig életét vesztette vasárnap este, Bocfölde térségében, a 7401-es út 8-as kilométerénél történt balesetben – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Sznopek Veronika elmondta, az autót, amiben öten utaztak, egy 20 éves férfi vezette, aki feltehetően gyorsan hajtott, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és egy fának csapódott.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek