Egy szolnoki diák útja a gyógyszerész karrier felé

Megosztás

Farkasinszki Lehel Zoltán, a Szolnoki Szakképzési Centrum egykori diákja, már középiskolásként elkötelezetten készült a kémiai pályára. Az uniós projekt révén megújult laboratóriumokban olyan tudásra tett szert, amellyel a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója lett. Lehel története jól példázza, hogy a megfelelő környezet és támogatás hogyan segítheti a tehetséges diákokat álmaik megvalósításában.

Lehelnek már a Szolnoki Szakképzési Centrum diákjaként is a kémia volt a kedvenc tantárgya. A Pálfy-Vízügyi Technikumban végzett. Azért választotta ezt az iskolát, mert egy uniós projektnek köszönhetően megújult a laboratórium, így kiváló környezetben tanulhatott, tehetséggondozó programban vehetett részt, és olyan erős tudást tudott szerezni, amivel felvették a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára.

„Hetedik osztályos koromtól kezdve a kémia volt a szenvedélyem. Tudatosan választottam ezt az iskolát, hiszen csak itt tudtam olyan magas színvonalon tanulni a kémiát úgy, hogy közben Szolnokon maradhattam.” – meséli Lehel, aki ma már gyógyszerész hallgatóként folytatja álmai megvalósítását.

Lehelt valósággal elvarázsolta a laborok világa

Lehel a legjobb tanulók között végzett a technikumban. Sok egykori diáktársának viszont az uniós felzárkóztató program nélkül nem lett volna esélye, hogy elvégezze az iskolát. A korai lemorzsolódásnak óriási veszélye van, ugyanis az alacsony iskolázottság, és az ebből adódó munkanélküliség negatív spirált indíthat el a fiatalok életében, amelyből reménytelen a kiút.

“Azt tapasztaltam, hogy diáktársaim közül sokan azért hagyták ott az iskolát, mert kevésbé érdekelték őket a természeti- és a műszaki tudományok. Ezek a tantárgyak elmélyülést igényelnek, nehéz őket megtanulni, és a szakképző iskolákban magas az elvárás” – emeli ki Lehel.

Gyakran nagyon eltérő hátterű és tudású diákok érkeznek az iskolákba. A tanárok számára kiderült, hogy sokaknak alapvető ismereteik hiányoznak és óriási hátrányt jelent nekik, hogy alacsony az önértékelésük. Gyakran nincsenek tisztában erősségeikkel, és többnyire kudarcosnak ítélik meg a tanulmányaikat.

A „Közelebb az iskolához, közelebb az élethez” program keretében a szakképző intézmények pedagógusai közösségi élményeket, tehetséggondozást, felzárkóztatást, mentorálást nyújtottak a diákoknak. A végzősöknek támpontot adtak a továbbtanuláshoz és a munkaerőpiaci elhelyezkedéshez.
A fogékony korban lévő gyerekekre különbözőképpen hatottak az új iskolai eszközök, a lehetőségek és a személyes mentorálás. Volt olyan diák, aki ezek hatására könyvet kezdett olvasni. Mások a digitális képességeiket erősítették.

Lehelt, amikor a szolnoki Pálfyba járt, az izgalmas laboratóriumi gyakorlatok varázsolták el. „A korszerű műszerek és eszközök hozzásegítettek ahhoz, hogy sokrétű tudásra és tapasztalatra tegyek szert. Így nemcsak az iskolai éveim alatt fejlődtem, hanem már ekkor elkezdtem építeni szakmai jövőmet is” – meséli.

Lehel története úgy kapcsolódik az uniós csatlakozásunkhoz, hogy tehetséges diákként jó körülmények között tanulhatott. A támogatásnak köszönhetően felújított szolnoki laboratóriumban kísérletezhetett, valamint tehetséggondozó programban vett részt. így be tudott jutni az egyetemre, hogy megvalósíthassa álmait.

Az uniós csatlakozás 20. évfordulóján ünnepeljük közösen azokat a lehetőségeket, amelyek Lehelnek és diáktársainak lehetőségeket biztosítanak egy sikeres karrierúthoz!

“Az európai színvonalon felszerelt szolnoki laboratórium elősegítette, hogy képességeimet maximálisan kihasználjam, és megvalósíthassam az álmom, hogy egyszer gyógyszerész legyek.”

Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Farkasinszki Lehel Zoltán sikersztorijához hasonló személyes történeteken keresztül mutatja be az Európia Bizottság a  “Boldog huszadikat, Magyarország!” című kommunikációs kampánnyal az európai uniós tagságnak köszönhető pozitív változásokat.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek