Hát ez az: a MÁV új vezérigazgatója szerint az a baj, hogy túl sok az utas a vonatokon

Megosztás

Tessék kevesebben utazni és máris nem fognak annyit késni ezek a vonatok. Hiszen ezzel a sok fel- és leszállással csak a gond van, késnek emiatt a vonatok. A MÁV-vezér szeretne új vonatokat beszerezni, ám tisztában van a pénzügyi és időbeli korlátokkal.

Csak rontják a statisztikát az utasok: túl sokáig tart nekik le- és felszállni.

Interjút adott az Indexnek a MÁV új vezérigazgatója, Hegyi Zsolt. Itt beszélt arról, hogy ha megkapják a hitelt az Európai Beruházási Banktól, akkor milyen projektekbe vágnak bele, így jelezte, hogy többek között a Bakonyon átvezető, 20-as – Székesfehérvár–Szombathely közötti – vasútvonalon emelik a pályasebességet. A projektek nagy része egyébként pályakorszerűsítés, de nem „elromlott-kicseréljük” típusú, hanem mindegyiknél van hozzáadott érték, azaz kivétel nélkül olyan beavatkozások ezek, amelyek már előre illeszkednek a nagyobb ívű vasútfejlesztési tervekbe is – magyarázta.

Beszélt arról is, hogy 1500 milliárd forint a szükséges járműbeszerzések összege, amivel az egyik gond az, hogy mivel Európa-szerte van egy vasúti boom, mindenütt nő a forgalom, mások is szeretnének új járműveket. Így a megoldás részben az lesz, hogy felpörgetik a karbantartásokat, beleértve az alkatrészellátást. Emellett persze az új járművek beszerzése is tervbe van véve, de mint fogalmazott:

Itt két korlát van: a pénz és az idő.

Kitért a késésekre is, melyek kapcsán jelezte, hogy ezekről leginkább a balatoni vonatok tehetnek. Megjegyezte azt is, hogy az InterCity vonatok például összesen 110 ezer percet késtek augusztusban, miközben összesen 1,1 millió percet közlekedtek. Ebből 20 ezer perc késés mögött a balatoni vasútvonalak álltak: a járművek jóval tovább tartózkodtak az állomásokon, mivel a megnövekedett utasforgalommal meghosszabbodott a fel- és leszállás ideje is. Hozzátette, hogy le kellene követni a menetrendekben ezeket a több percig tartó le- és felszállásokat, például Siófokon.

Persze az is problémát okoz, hogy nagyon sok az egyvágányú pályaszakasz Magyarországon. A Balaton ebben különösen érintett, és a balatoni vonatok menetrendszerűsége kifejezetten rossz, miután a vonatok egymásnak adják át a késést az egyvágányú pályák miatt – tette hozzá. (via Nyugat.hu) Kép: G7, 444.hu.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek