Indul a nosztalgiavonat, szombaton Matróz Disco Szolnokon

Megosztás

A megyeszékhelyen kultikus Matróz Disco hangulatára vágyó közönség ismét bevetheti magát a buli kellős közepébe, hiszen október 12-én, azaz szombaton (holnap) Matróz-buli lesz Pataky Attila főszereplésével. A szervezők azt ígérik, egy fantasztikus estére készüljünk, ahol a magyar rocklegenda legnagyobb slágerei csendülnek fel.

Az egy évvel ezelőtti retro buliról itt írtunk részletesebben, amelyben felidéztük a ’90-es évek kedvelt szórakozóhelyének történetét is. Huszár Imre a családjával közösen indította el a Matrózt, az ötletük az volt, hogy valami újat és különlegeset hozzanak Szolnokra.

A hely hamar felkapott lett, olyan neves hazai fellépők, mint a Kozmix, Sterbinszky és a Pa-dö-dő fordultak meg itt; sokak számára ez volt a hétvégi élet központja.

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban megrendezett nosztalgiabuli este nyolckor indul, majd fél kilenctől érkezik DJ ESZENYI, DJ PAUSE ÉS DJ HÁM TIBI.

Matróz Disco Szolnok

Judy & Patkány Bojsz “Hiheted” című, kb 1995-ös közös dala. A legendás szolnoki Matróz Disco buli indító szerzeménye.

Az este sztárvendége az Edda Művek énekese és dalszövegírója, Pataky Attila lesz.

„Szombaton, Szolnokon, a Matróz Discóban találkozunk és egy nagyon klassz hírrel tudok szolgálni: pár perccel ezelőtt megérkezett a nagy sikerű lemezsorozataink közül a Szélvihar, most bakeliten újra megjelent. Én viszek egyet, és aki a legjobban tolja velem az Edda-dalokat, annak adok egy ilyet ajándékban”.

Jegyeket az Agóra jegypénztárában, vagy online, az Eventim oldalán lehet ide kattintva.

Kép: YouTube (pillanatkép)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek