Szolnokon is hódítanak az ajándék kavicsok, mi is találtunk egyet

Megosztás

Ország szerte egyre többen szánják rá az idejüket és az energiájukat arra, hogy kézzel festett színes köveket készítsenek. Ezeket aztán tömegközlekedési eszközökön és nyilvános helyeken szándékosan ott felejtik, hogy szebbé varázsolják ezzel azoknak az embereknek a napját, akik rábukkannak a kedves kis meglepetésekre.

A viszonylag új keletű trend egy Facebook csoporthoz köthető, amely egy évvel ezelőtt alakult, de mára már 60 ezer taggal rendelkezik. A Kavicsok Neked szeretettel csapat oldalára egyaránt felkerülnek az elrejtett és a megtalált színes kövek fotói is. Néhányan pedig az elkészített műveket összerendezve szintén fényképet készítenek, és megosztják azt, még az ajándékok utcákra kerülése előtt. Ilyenkor gyakran azt is megjelölik, hogy melyik városban fogják eldugni a meglepetéseket. A jó szándékú kezdeményezésből Szolnok is kiveszi a maga részét, ahogy az a fotókon is látszik.

A festett alkotások tulajdonképpen egy játékban vesznek részt, melynek lényege, hogy a kavicsrejtők egy egységes szöveggel megírt cetlit raknak a kövek mellé, melyben arra kérik azokat akik megtalálják őket, hogy posztoljanak az ajándékról egy képet a csoportban. A fotó feltöltésekor azt is meg kell jelölni, hogy hol bukkant rá az illető a meglepetésre, valamint, hogy hová viszi haza azt. Így a kedveskedő művészek és a megtalálók együtt örülhetnek.

Én személyesen egy szolnoki OTP fiókban leltem rá a saját kavicsomra. Történt ez pedig éppen egy olyan napon, amikor igazán úgy éreztem, hogy rám férne egy kis kedvesség. Aznap délelőtt, valahogy nem sikerült kicsikarnom magamból egyetlen őszinte mosolyt sem. Egészen addig, amíg a bank épületében meg nem láttam a kis nejlonba csomagolt instant vigyort, amely mintha csak nekem szólt volna: “nézd, így kell csinálni”. Ahogy mondani szokták, ahol a szükség, ott a segítség. Én pedig hálás is vagyok érte.

Az én kedves mosolyom a szolnoki OTP-ből

Fotók: Kavicsok Neked szeretettel csoport

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz.

Kapcsolódó cikkek