Az idő sem rontotta el a remek hangulatot a 11. Tiszai Hal Napja rendezvényen

Megosztás

Tegnap rendezték meg 11. alkalommal a Tiszai Hal Napja főzőversenyt, amelyen közel 30 csapat mérte össze tudását. Az időjárás ellenére a hangulat remek volt és finomabbnál finomabb ételek készültek.

A csapatok három kategóriában mérhették össze tudásukat: halászlé, sült hal, és egyéb. Az, hogy kik nyerték el leginkább a zsűri tetszését a mai eredményhirdetésen derül majd ki.

A csapatok a verseny előtti napon vehették át a Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szövetsége által biztosított 3-3 kg tiszai halat, melyet tegnap fel is használtak az ízletes halételek elkészítéséhez.

Szombat délelőtt már nagy erőkkel zajlott a főzés. Rotyogtak a bográcsokban a különböző halászlevek, a gyermekek szórakozásáról pedig a kézműves játszóház és az Óperenciás együttes gondoskodott.

Délután 14 órától haltelepítésre is várták az érdeklődőket, viszont az ezt követő koncertek a rossz idő miatt elmaradtak.

A programok azonban ma is folytatódnak:

Ma is várunk Benneteket a 11. Tiszai Hal Napján finom halételekkel, házi rétessel, kézműves árusokkal, játszóházzal, és élőzenével! – írta bejegyzésében a Tiszai Hal Napja – Szolnoki Sparhelt Fesztivál.

Arra is felhívták figyelmet, hogy helyszínváltozás lesz, a veterán autó és motorcsodákat a Tisza-part helyett, a Tiszai Hajósok terén nézhetik meg az érdeklődők.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek