Két érmet is nyertek a feeder kupán a tiszaföldvári horgászok

Megosztás

Kiválóan szerepeltek a Tiszaföldvár Feeder Fishing Team versenyzői az A-Z Fishing Hydra Feeder-kupa nevű versenysorozatában idén, aminek köszönhetően az összetettben egy második és egy harmadik helyet is sikerült megszerezniük.

A többfordulós versenysorozatban a tiszaföldváriak két horgásza is kiemelkedően teljesített egész évben, így az utolsó versenyre is megmaradt az esélyük, hogy dobogós helyen zárjanak. A Tiszaföldvári Horgász Egyesületek közösségi oldalán osztotta meg a legutóbbi hétvége történéseit.

Vasárnap a törökbálinti horgásztó volt a célállomás, ahol Jándi Imre és Szabó Ádám is azzal a tudattal kezdhették el felszerelni horgászbotjaikat, hogy amennyiben jól szerepelnek, úgy az összetettben meglehet akár mindkettejük számára a dobogó az összetett versenyben.

A versenyben csak a keszegek és a kárászok számítottak bele, de a sorsolásnál szerencséjük volt a tiszaföldváriaknak, így valamelyest megnyugodhattak. A beszámoló alapján a versenyzők jól taktikáztak, és Szabó Ádám a napot a 6., Jándi Imre pedig a 2. helyen zárta.

(kiemelt kép: Tiszaföldvári Horgászok Egyesülete, Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek