Egy súlyos és egy halálos baleset a 31-esen és az Alföldön

Megosztás

Az egyik esetben kanyarban történt egy igen csúnya frontális karambol, az áldozatot követelő balesetnél pedig egy autós (láthatóan) nagy sebességgel csapódott villanyoszlopnak lakott területen belül, életét már nem lehetett megmenteni.

Még a hétvégén történt, amikor is két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután Tápiószecső közelében. Az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A nagykátai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, segédkeztek a mentőszolgálat szakembereinek, majd biztosították a helyszínt. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták. Információink szerint halálos áldozat nem volt. Fotó: Nagykáta HTP

A másik karambol nem volt ilyen szerencsés kimenetelű. Száguldó személyautó ütközött neki egy oszlopnak a 43-as főúton, Ferencszállás határában.  A sofőrt a makói hivatásos tűzoltók vágták ki a kocsiból egy feszítővágó segítségével, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.  

Hangai József mentőtiszt tájékoztatása szerint egy rohamkocsi, egy mentőgépkocsi, valamint egy mentőhelikopter is érkezett Szentesről a baleset helyszínére. A sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, sajnos az újraélesztésre sem volt remény – tette hozzá Hangai József. A 43-as főút érintett szakaszán még fél 1-kor is teljes útzár volt érvényben – adta hírül a Webrádió. Kép: Balesetinfo, Katasztrófavédelem.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek