Ismét támad a meleg idő a hétvégén

Megosztás

Hétvégére napos, száraz és meleg idő várható, visszatér a forróság, vasárnap délutánra már 33-38 Celsius-fokos maximumokkal kell számolni, bár a reggelek még frissítőek lesznek – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Szombaton többnyire napos, derült időre lehet számítani, az égen csak vékony felhők jelenhetnek meg, csapadékra nem kell számítani. A délutáni órákban a Dunántúlon helyenként megélénkülhet a déli szél. A hajnali hőmérséklet 10-20 fok között alakult, míg napközben 32-37 fokos csúcsértékekre van kilátás.

Vasárnap is nagyrészt napos, derült időre lehet számítani, az égen csak néhány fátyolfelhő tűnhet fel, csapadékra ezen a napon sem kell számítani. A déli szél napközben időnként megélénkülhet, estétől azonban a Nyugat-Dunántúlon északnyugatira fordulhat és megerősödhet. Hajnalban 13-23 fok valószínű, délután pedig 33-38 fokos hőmérséklet várható.

A megyeszékhelyen, Szolnokon szombaton és vasárnap a minimum hőmérséklet 21-22, míg a maximum 36 és 38 Celsius-fok között alakul.

Kép: Getty Images

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek