Szolnokon tart főpróbát a kajak-kenus paralimpiai csapat

Megosztás

Hajdu Botond, a magyar para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, erős csapattal indulnak majd harcba az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián. A magyar csapat többi tagjával együtt már az esküt is letették, a főpróbára pedig hol máshol, mint Szolnokon kerül sor, az országos bajnokságon.

Az együttest hat versenyző – Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin és Kiss Péter Pál – alkotja, akik nyolc számban szállnak majd vízre az olimpián már megismert vaires-sur-marne-i pályán.

Hajdu Botond a dunavarsányi edzőtáborban szerdán az M4 Sportnak azt mondta, két érem a cél – azt a Tokióban is dobogós Kiss Péter Páltól és Varga Katalintól várja -, de a többiek számára is reális, hogy bejussanak az A döntőbe, illetve az első hat közé. A KL1 200 méteren címvédőként induló Kiss Péter Pál helyzete különleges, ugyanis sérülése miatt sem a világ-, sem az Európa-bajnokságon nem indult idén.

“Ezzel együtt most nagy lépésekkel fejlődik és szerintem van olyan profi, hogy meg tudja oldani ezt a helyzetet is és a versenyhiány ellenére van esélye a címvédésre” – mondta vele kapcsolatban a kapitány.

Paralimpikonjaink sokat tesznek azért, hogy sportnemzetté váljunk

„Parasportolóink minden nap tanúbizonyságot tesznek a sportemberi és emberi tartásukról egyaránt, ezért okkal tekinthetünk példaképként rájuk” – fogalmazott Schmidt Ádám, a Honvédelmi minisztérium sportért felelős államtitkára a paralimpiai csapat eskütételén, a budapesti Eiffel Műhelyházban, augusztus 13-án. Készítették: Blénesi Csaba, Petróczy Levente, Tanka Balázs.

A kajak-kenusok a magyar csapat többi tagjával kedden tették le a paralimpiai esküt, majd pénteken, Szolnokon még vízre szállnak az országos bajnokságon, ahol tesztelik a párizsi programot, ezután pedig megpróbálnak pihenten kiutazni az év legfontosabb versenyére.

Parasportolóinknak nem pusztán a versenyeken kell kihívásokkal megküzdeniük, de az életben is nehezített pályán teljesítenek. Ők minden nap tanúbizonyságot tesznek a sportemberi mellett az emberi tartásukról. Okkal tekinthetünk példaképként rájuk

– mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, sok sikert kívánva a versenyzőknek.

A párizsi magyar paralimpiai csapat:
úszás:
Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin
kajak-kenu:
Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, Kiss Péter Pál
kerekesszékes vívás:
Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla
asztalitenisz:
Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa
atlétika:
Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István
bocsa:
Szabó Alexandra, Nagy Vivien
sportlövészet:
Dávid Krisztina, Rescsik Csaba, Gurisatti Gyula
erőemelés:
Tunkel Nándor
íjászat:
Gáspár Tamás
kerékpár:
Wermeser Zsombor
lovaglás:
Fonyódi Ildikó
cselgáncs:
Burányi Flóra
triatlon:
Mocsári Bence

Kép: Földi Imre

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek