A nagykátai karateedzőt életműdíjjal kitüntető Novák Katalin is megszólalt

Megosztás

Miközben a Magyar Hang kisebb-nagyobb sikerrel próbál utánajárni, hogy a kegyelmi botrány után lemondó, majd felszívódó egykori köztársasági elnök, Novák Katalin kiköltözött-e már a Béla király úti rezidenciából, a nagykátai karateedző ügyében a titkársága már bőbeszédűbb volt – 2020-ban életműdíjjal tüntette ki a férfit, most úgy fogalmaz, határozottan elítéli az erőszakos tettét.

A lap az Országgyűlés Hivatalát (OH) és az államfői hivatalt, illetve a volt elnök titkárságát egyszerre kereste meg, hogy válaszokat kapjanak az ex-elnök hollétét illetően. Ellentmondó információk érkeztek, a Sándor-palota azt írta, „a köztársasági elnök elnöki rezidencia használatára jogosult, amelyet köteles igénybe venni”, míg a saját titkársága szerint már kiköltözött a 278 millió forintból felújított ingatlanból.

Szolnok megyei vonatkozásban fontosabb azonban, hogy az egész országot felháborító bántalmazási ügyben legalább közölte a véleményét. Érintett is benne, a Szol24 írta meg a botrány kirobbanásának másnapján, július 17-én, hogy az ismert sportszervezet elnöke, Agócs Tibor 2020-ban “Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíjjal tüntették ki. A díjakat történetesen dr. Novák Katalin, akkori család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át.

„Elnök Asszony határozottan elítéli a jászberényi karateedző erőszakos tettét, valamint azt, ahogy a videón is látható módon a kisfiút a bántalmazás után érzéketlenül magára hagyta. Egyetért azokkal, akik felháborodásunknak adtak hangot” – közölte a véleményét a titkársága.

A nyolcéves Roli édesanyja egyelőre még hiába várja, hogy az edző elmondja fiának, nem ő volt a hibás a kalandparkban történtekért. A személyes találkozás tehát egyelőre várat magára, levelet azonban küldött a Yakuzák SE egykor állami díjakkal, elismerésekkel kitömött vezetője: ebben úgy fogalmazott, amióta hazajöttek, üldözi őt a média és a családját sem kímélik, ezért nehéz most elszakadnia, hogy személyesen bocsánatot kérjen.

Kép: Youtube pillanatkép

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek