Semmit sem felejtetettek semmit sem tanultak. Ez a szállóige jutott eszembe Hamburger Béla: Ez ellenzék? című írása kapcsán. A szerző olyan hévvel ismételgeti az összefogás mantrát, mintha 2022. április 3.-án legalábbis a Holdon tartózkodott volna.
Kezdjük az alaptételnél. Az összefogás nevű vallás önjelölt papjai számára alaptétel, hogy minden politikai szereplő, aki nem a Fidesz vagy a KDNP tagja vagy holdudvara az egyetlen célból létezhet: Orbán Viktor legyőzése. Számukra ez az egyetlen legitim politikai cél, aki nem ezt tűzi a zászlajára az kapásból gyanús, legtöbbször nem is köntörfalaznak, hanem csípőből kinyilatkoztatják: áruló.
Persze az is rettentő zavaró, aki pont ezt tűzi leginkább a zászlóra és aztán ezt a zászlót magasra tartja, mint Gyurcsány Ferenc. Tehát le kell győzni Orbánt, de ebben a szerepben nem a volt miniszterelnököt tartják kívánatosnak. (Vö.: Schiffer András: a mikroadományozók nemcsak Orbánt, Gyurcsányt is meg akarták buktatni.). Tehát ők majd kijelölik, hogy ki legyen az alkalmas Orbán buktató főellenzéki, aki mögé illik szépen besorakozni mindenkinek a Jobbiktól a Momentumig.
A legutóbbi választáson ezt a szerepet Márki-Zay Péterre osztották. Mögötte, akkor még nem volt párt, tehát ideális volt arra, hogy a véleményvezéreknek megfeleljen a magában álló hős. A politikai tapasztalat hiánya maximum a választásokhoz közeledve tűnhetett fel „béláinknak”, amikor MZP már büszkén kijelentette nyilvánosan: „Ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”.
Azóta egyébként az ellenzék miniszterelnök jelöltjét szívesen hívják a közmédiába, mert minden megszólalása segít megerősíteni az itt-ott morzsolódó fidesz tábort.
Ennyit az előválasztás mint szédületes politikai innováció „Orbán döngető” eredményességéről.
De beszéljünk arról is, hogy minek van értelme. Leginkább annak, amit például az LMP is képviselt korábban: az önálló politizálásnak. Ezt nem nevezném hallatlan politikai innovációnak, mert többpárt rendszerben ez a normatív működés. Vannak pártok, amelyeknek van valamilyen ideológiája, vannak ügyeik, karakteres politikusaik és ha mindez elég vonzó, akkor van elegendő szavazójuk legalább a parlamenti küszöb eléréséig.
Amelyik párt erre nem képes, azt elég eufemisztikus pártnak, pláne politikai erőnek hívni. A potyautas vagy parazita jobb elnevezés.
De mi van akkor, ha egyik oldalon ott egy többé-kevésbé monolit tömb, a Fidesz-KDNP, másik oldalon meg pártok, pártocskák tucatjai?
Azt gondolom, hogy alapvetően rá lehet bízni a nagykorú szavazópolgárokra, hogy mi nekik a legfontosabb. Lehet szavazni a legesélyesebbnek gondolt jelöltre, pártra vagy arra a pártra, amely a számára fontos ügyeket leghitelesebben képviseli. Ez a fajta hozzáállás sokkal hamarabb fog eredményezni egy letisztult, versenyképes ellenzéki mezőnyt, mint a jelenlegi összefogás katyvasz.
Az LMP Magyarország Zöld Pártja, azokat kívánja képviselni, akiknek fontos a környezetvédelem, hazánk és a szűkebb lakóhelyük természeti értékeinek megóvása. Reményeink szerint hamarosan induló népszavazási kezdeményezésünk a kiemelt beruházások ellen, az akkugyarmatosítás megakadályozásáért, a lakóhelyek, a természeti környezet értékeinek megvédéséért pont erről szól. Amely mögé már most jelentős társadalmi csoportok sorakoztak fel.
Először csatákat kell nyerni. Sok nyertes csata aztán elvezethet a háború megnyeréséhez is. Amelynek célja elsősorban egy élhető, demokratikus, természeti értékeit megőrizni képes Magyarország és nem az Orbán – anti Orbán meccs szásszor elismételt lejátszása, már csak azért sem, mert erről meccsről már többször kiderült, hogy ki tudja megnyerni.
Meg kell próbálnunk más logika mentén labdába rúgni.
