Ebben a személytelen, jóindulatot nélkülöző világban nagyon jó olvasni ilyen történetet, pláne Szolnokon.
H. Béla osztotta meg kedves történetét a jóindulatú szolnoki fiatalemberről, aki egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy zsebre vágja a könnyen szerzett telefont.
“Ma reggel, röviddel 6 óra után a Bajcsy zebrán kiesett a zsebemből a telefon. Fülesen zenét hallgattam, és csak a nagy kereszteződésnél állt le a zene – ott vettem észre. Visszafordultam és a második ember, egy fiatal munkásruhában lévő srác már tartotta a kezében, felém tartva. Köszönöm szépen neki!” – írta Béla.
Egyrészt nagyon örülhetünk, hogy még most is sok ilyen jóindulatú, segítőkész ember él közöttünk Szolnokon. Amit viszont sajnálhatunk, hogy ami mondjuk 35-40 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, azt már ennyire ki kell emelni, annyira sokat változott a világunk, nem előnyére.
A hozzászólók véleménye is ezt tükrözi a rengeteg gratuláció és elismerés mellett: “Nagy szerencséd volt. Egyre kevesebb a becsületes ember, de még van egy jó pár. Nekem sajnos nem alakultak ilyen pozitívan a dolgok. Októberben elhagytam a telefonom a buszon és azóta sem tudom, merre lehet. Szőrén szálán eltűnt. Az a kellemetlen az egészben, hogyha én találok valamit, mindig visszaadom, de visszafelé már nem így működik. Ha adhatok egy tanácsot, innentől kezdve sokkal jobban figyelj a dolgaidra. Szép napot.”
“Becsületes fiatal. …és ez lenne a normális. Szerintem sokan vagyunk még azért ilyenek, legalábbis szeretném azt hinni!” Mi úgyszintén szeretnénk ezt hinni.
