Frontális karambol Kenderesnél, mindkét sofőr életveszélyesen megsérült

Megosztás

Egy külföldi állampolgár közlekedett személygépkocsival 2023. augusztus 4-én 1 óra 30 perc körül a 4-es számú úton Kenderes külterületén, Szolnok irányából Debrecen felé – tájékoztatott hétvégi megyei összesítőjében a police.hu.

Mint a közleményben írják, haladása során a sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival.

A baleset következtében mindkét gépjárművezető súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 72 órában 6 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Az elmúlt három napon a vármegye rendőrei 19 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint 17 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból – tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek