Az énekes, gitáros, dalszerző szerint a Campus Fesztivál karakterét az adja, hogy egy egész évben üzemelő, élő térben rendezik meg. Fontosnak tartja a vidéki klubokat, mert itt tudnak közvetlenül megmutatkozni a kisebb zenekarok. Jelenleg azonban komplett megyék „esnek le” a koncerttérképről. Szerinte az alkotóknak feladatuk, hogy rámutassanak a társadalmi diszfunkciókra – a Debreciner.hu készített interjút az Y30 frontemberével.
Miben más a Campus más fesztiválokhoz képest? Van valamilyen sajátos karaktere?
A városon belül van. Ez az egyik legnagyobb ereje a fesztiválnak.
Szóval ön szerint ez jó?
Azt hiszem, hogy a fesztiválnak jó. Egyszerűen azért, mert nagyon sokféle zenei zsánert tud megmutatni, mert az embereknek nem kell valahová kimenniük, hanem elég besétálniuk a Nagyerdőbe. Emiatt a fesztivál jól identifikálódik, nemcsak egy országos fesztivál, ahová eljönnek a fesztiválozók, hanem legalább ennyire a város saját fesztiválja is. Szerintem ez nagy erénye, és láthatóan épít is erre.
Nem gátolja ez annak a transzállapotnak a bekövetkeztét, amelyet a fesztiválozók el tudnak érni olyan helyeken, mint Orfű vagy régen Tokaj-Hegyalja, ahol elszeparálódnak valamennyire a társadalomtól? Az előbbinél persze ott a falu, valamint Pécs is a közelben, utóbbinál pedig Tokaj, de mégsem a városban van benne a fesztivál.
Szerintem a Campuson ez jól találkozott a közönség igényével. Ennek a fesztiválnak az elődje a Vekeri-tónál üzemelt, az ehhez a zarándokélményhez kapcsolódott. De azt hiszem, azzal, hogy a Campus a városon belül jött létre, egészen másfajta, új energiákat adott. Itt egy élő térben vagyunk benne, amely egész évben üzemel. Nem tudom, a stadion hogyan működik, de azt igen, hogy a Víztoronykert nyitva van tavasszal. Mi mindig májusban játsszuk itt a tavaszi turnénk zárókoncertjét. Tudjuk, hogy üzemel a Víztorony alatti kis színházterem, ahol évekig játszottuk Háy Jánossal a Háy Come Becket.
Akkor lenne egy óvatos averzióm, ha a történet az lenne, hogy a Nagytemplom elé felállítunk egy színpadot, és azt mondjuk, hogy ez a Campus Fesztivál. De nem ez történik, hanem egy kulturálisan, közösségi értelemben átjárt térben vagyunk, amelynek önmagában egész évben van kimozdító akarata, jelentése.
Azt mondta, Debrecenből lehet meghódítani Kelet-Magyarországot. Hogyan látja a jelenlegi Kelet-Magyarországot?
Ha pontosan akarok fogalmazni, azt kellene mondanom, hogy nem egészen tudom. Egyszerűen nem ismerem eléggé. Ha egy olyan zenekar szemszögéből nézem, amely minden ősszel-télen és tavasszal játszik egy klubturnét, akkor egyfelől finom szomorúság van bennem, amiért bizonyos megyei központok, komplett megyék le tudnak esni a koncerttérképről. Ez a zenei élet általános nagy problémája, a Dunántúlon is hasonló a helyzet. Fel tudsz rakni üres foltokat. Jász-Nagykun-Szolnok megye például alig játszható, és ez egy marha szomorú dolog. Közben piszok jó, hogy Kecskeméten üzemel nagyszerű klub, az Ápoló, hogy Kiskunfélegyházán megy a Rocktár, hogy el lehet jutni Békéscsabára vagy Gyulára, de közben mondjuk Hódmezővásárhelyen vagy Orosházán sokkal nehezebb fellépni. Színházi terekben tudunk játszani mondjuk Grecsóval vagy Hasival.
A rock and roll zenekarok számára ezek a terek egy kicsit leszűkültek. Ilyen értelemben kulcskérdés, hogy az olyan városok, mint Miskolc, Debrecen és valamelyest Nyíregyháza is, képesek legyenek megtartani a klubtereiket. Nem szimplán a nagyrendezvényeiket, amelyek minden városban vannak, hanem azt, hogy év közben is fenntartó maradjon ez a működési mód. Ezek a klubkoncertek azok, amelyek egy város közönségét – főleg a fiatalokat – képesek arra szocializálni, hogy a zenei történések az itt és most történései, nem online és nem kiemelt, nagy események, amelyek több ezer emberhez szólnak. A valódi zenei terek viszonylag kicsik, három-, öt-, hét-, kilencszáz fősek. Ezekben lehet közvetlen módon megmutatkozni. Ez nem a 30Y számára lényeges, hanem azoknak a kisebb zenekaroknak, lányoknak és fiúknak, akik nekivágnak a maguk rock and roll zenekaraival, hogy megmutassák magukat. Ők nem tudnak bemenni egy nagy helyre. Kell, hogy kicsi hely legyen. Egy kicsi hely pedig akkor fog jól üzemelni, ha felvállalja az értékek megmutatását, másrészt képes szocializálni a közösséget, amely nem azért megy be, mert ismeri a zenekart, hanem azért, mert bízik a helyben, hogy értéket mutat számára.
Nem tudom, hogyan kell vagy lehet ezeket a tereket jól építeni, Debrecenben és Miskolcon azért erre van jó példa, de az előbb felsoroltakra is igaz. Hajdúszoboszlón is van egy nagyon pici klub, tök jól üzemel, megható volt ott játszani…
Ez a Rock Cafe?
Igen. Fontos, hogy az ilyen pici helyek megmaradjanak. A 30Y-nak alapvető poliszija, hogy az őszi-téli és a tavaszi turnéba is megpróbáljuk belecsalni azt a 6-10 állomást, amelyek szimplán a számok nyelvén a zenekar számára valószínűleg nem rentábilisak, teltházzal sem, mert túlságosan kicsik. Ugyanakkor ha nem állunk ki ezek mellett, akkor ezek a helyek elveszítik a maguk erejét, jelentőségét a kisközösség számára, amelynek szólnak. Szerintem ez egy zenekar felelőssége. A Campus Fesztivál felelőssége pedig valószínűleg az, hogy olyan zenekarokat, produkciókat rakjon fel időről időre a színpadaira, amelyeket értékesnek talál, függetlenül attól, hogy egyébként mekkora közönséget vonzanak. Szóval a Campusnak van egy ilyen értékteremtő, iránymutató felelőssége.
Ha már a zenészek felelősségét emlegeti. Hogyan látja, milyen szellemiséget kellene képviselnie egy mai magyar zenésznek?
Összességében nem tudom. Azt hiszem, arról tudok valamennyit, hogy milyen az underground, vagy amit magyar alternek szokás mondani. Amikor az underground és a mainstream közötti distinkciót látom, akkor jellemzően az van a fejemben, hogy a különbség nem a közönség számában vagy a zenei minőségben jelenik meg, hanem sokkal inkább egy alapvető attitűdben. Ez az alkotáshoz való viszonyról szól. Azért gondolom azt, hogy a 30Y inkább az underground mainstreamje, nem pedig fordítva, mert az a pozíció, ahonnan gondolkodunk a dalainkról és a színpadi jelenlétről, az mindig egy alkotói elképzelés, amelyben nem mi magunk vagy az ismertségünk jelenik meg. Nem az foglalkoztat minket a színpadon, hogy a dalainkon keresztül mennyi reflektorfény kerül ránk. Az foglalkoztat minket, hogy a dalainkkal milyen fontos dolgokra tudjuk ráirányítani a reflektort. Azt szeretnénk, ha az emberek arrafelé néznének, amerre nézünk, nem azt, hogy minket nézzenek. Egy csomó dologról nem tudok semmit. De azt hiszem, az underground logikája mindig alkotói logika kell legyen, amelyben az alkotás nem az alkotót mint privát személyt szolgálja, hanem – ha szerencséje van – túlmutat rajta.
Idén január elsején ünnepeltük, hogy Petőfi Sándor kétszáz éve született. Ennek apropóján adja magát a kérdés, van-e helye a közéleti tartalomnak a dalszövegekben, s ha igen, mi a szerepe.
Abszolút van. Nem tudom elképzelni azt, hogy bármilyen érvényes művészet működik úgy, hogy valamilyen módon korlátozza magát. Minden alkotás onnan kezdődik, hogy feltételezzük, az alkotás autonóm. Ebből az autonómiából következik, hogy bármi, ami az alkotót foglalkoztatja, és van esztétikája, amelyből ezt el tudja beszélni, akkor az meg fog jelenni az alkotásaiban. Legyen ez egy popdal három és fél percben, egy festmény vagy egy nagy mozifilm. Valószínűleg ott kezdődik valami diszfunkcionalitás egy társadalmi térben, ahol megfogalmazódik a kérdés, hogy az alkotás autonóm-e. Láthatóan egy olyan társadalomban élünk, ahol ez fölmerül. Ilyenkor rá kell világítanunk ezekre a diszfunkciós élményekre.
Még egy dolgot gondolok erről, ami viszonylag jól megragadható. Nehezen tudom elképzelni, hogy az alkotói hang ne a gyengébbek mellett állna. Az alkotói hang szükségszerűen mindig empatikus és szolidáris. Ezt lehet a krisztusi értelemben is és a baloldali értelemben is elgondolni. Az alkotói olvasat a véleményem szerint mindig meg akarja érteni azt a világot, amelyben benne él, és abban a megértésben azt akarja szolgálni, aki gyengébb, aki nem tudja képviselni a saját érdekeit, értékeit, mert nincs valamilyen módon jelen. Szóval azt hiszem, felelősségünk hangot adni a gyengébbnek.
Július 19. és 22. között rendezik meg a tizenötödik Campus Fesztivált Debrecenben. Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseményéről a Debreciner számos fotóval és több cikkben számol be. Az eddig megjelent anyagaikat itt találhatják meg.
