A magyar szakrális és népi, paraszti kultúrának több tucat különleges, sok száz szép és erőszakmentes hagyománya van, amelyek alkalmasak turisztikai, közösségépítő, identitásteremtő módon hozzájárulni a magyarság múltjának őrzéséhez. A disznóvágás, a böllérfesztiválok viszont pont nem ilyenek. Giccses, eredeti tartalmukat elvesztett, véres és szadista performanszok, amelyek nem csupán az állatvédelemre vonatkozó szabályok és törvények betűjével, szellemével, de a felvilágosult emberiesség és a keresztény könyörületesség minden normájával is ellentétesek.
Nem, hogy lábbal, de sáros-véres gumicsizmával tipornak rá minderre, ahogy azt a szerencsétlen malacot, akit rugdosnak, taposnak, szúrnak, sörrel és pálinkával locsolnak, miközben nyilvános haláltusáját vívta, hosszú szenvedések után nemcsak az életétől, de a minden élőlénynek járó végtisztességtől is kegyetlenül megfosztják.
Kosárfonás, korongozás, aratóverseny, tutajozás, pálinkafőzés, borkészítés, vitézi hagyományőrzés, népi hangszerkészítés és zenélés, madárles, fafaragás, pipakészítés, kékfestés, mézeskalácskészítés, regölés, remélés, népmesemondás. Soroljam még? Felesleges, hiszen minden egyes magyar tájegységnek megvannak a különlegesnél különlegesebb népi, szakrális hagyományai, amelyek nemcsak autentikusak, de egyúttal megfelelnek annak az ősi keresztény és egyúttal nagyon is modern elvárásnak, hogy ne járjon állatok kihasználásával, megkínzásával, legyilkolásával. Ráadásul kitűnően alkalmasak a turisták, vidékre látogató városiak szórakoztatására is.
A böllérfesztiváloknak és wellnes-disznóvágásoknak azért kell minél gyorsabban eltűnniük a turisztikai termékek közül, mert hagyománygyalázóak, szadisták és perverzek, ráadásul súlyosan szembe mennek a gyermekvédelem és erőszaktilalom legalapvetőbb normáival.
A malacok az etológusok szerint egy 3-5 éves gyermek érzelmi intelligenciájával rendelkező, még a kutyáknál és a macskáknál is domesztikálhatóbb, a többi társállathoz hasonló csodálatos lények. Helyük a terápiás és társállatok között van, egy olyan kulturált, humánus társadalomban, amely – ahogy Assisi Szent Ferenc fogalmazott – „Isten kis teremtményeire” nem véres prédaként, hanem velünk élő társként tekint.
Fotó: Balázs Attila/MTI
