A cukor stratégiai terméknek számított a szocialista időkben, ha felment az ára, felment az emberek cukra is. Mindenki igyekezett belőle minél többet betárolni, nem volt olyan kamra, spájz, ahol ne lett volna belőle több kilónyi eltéve jobb időkre. A kereslet kielégítése érdekében több cukorgyár volt az országban, mint most autógyár van. Aztán véget ért ez az időszak is.
A Szolnoki Cukorgyár kultikus intézmény volt a városban, de a megyében is. A megyeszékhely egyik büszkeségének számított. Ma talán nincs olyan üzem, amely annyira meghatározója lenne a város iparának, mint amilyen egykoron a cukorgyár volt. Pedig akkor még sokkal több üzem, gyár működött a város területén, és ezek közül is kiemelkedett a gyár.
A 80-as években a Szolnoki Cukorgyár volt az ország legnagyobb és legmodernebb cukorgyára, amely a belföldi cukorfogyasztás kb. 20 százalékát adta.
Ma már csak a hűlt helye van meg. A cukorgyár, Szolnok legnagyobb élelmiszerüzeme, kilencvenhárom év után, 2007-ben fejezte be működését.
Pedig milyen mozgalmas élet folyt a falai között! Meg a hozzá csatlakozó lakótelepen! Még iskola is működött benne!
Nem is beszélve a cukorgyári sportéletről! Kerékpáros csapata országszerte híres volt, ahogy rendelkezett focicsapattal is. Sőt, uszoda is volt a lakótelepen.
Ma ezek sincsenek már!
1912. március 14-én gyűlt össze a Szolnoki Cukorgyár Rt. alakuló ülése a Budapesti Kereskedelmi Bankban. Ezt megelőzően Szolnok képviselő-testülete 1912. február 20-i rendkívüli közgyűlése egyetértett egy cukorgyár megépítésével, és jóváhagyta, hogy a város földterületet biztosítson az építkezéshez és további pénzügyi eszközt is biztosít.
1913 tavaszán elkezdődött az építkezés. Az építkezésben több száz cseh és szlovák nemzetiségű gyakorlott munkás vett részt; közülük jó néhányan itt maradtak, letelepedtek és családot alapítottak.
A gyár 20 hónap alatt épült fel 8,5 millió korona költséggel, munkát, kenyeret adva több száz családnak. Az első feldolgozási idény 1914. szeptember 20-án kezdődött, ezt követően számos kampányt ért meg a gyár.
A gyárépítéssel párhuzamosan a gyár körül kialakítottak egy kolóniát, és mintegy 60 család részére biztosítottak kényelmes lakhatási lehetőséget „ingyen”. A főbb tisztviselők részére 1924-ben villaszerű épületet emeltek, amelyekben több család lakott. A lakásokhoz kert, valamint baromfi- és disznóól tartozott. Csaknem valamennyi család nevelt jószágot. 1923-tól a lakótelepi és környékbéli családok gyermekei számára
az egyik épületrészben elemi iskolai tanítás indult hivatásos tanítóval. 1924-ben már 45 tanulója volt az iskolának.
1944-ben épült az úgynevezett kantin épület, amelyben klubszoba, kantin étkezde, könyvtár, sakkterem kapott helyet.
1948 áprilisában a Szolnoki Cukorgyár is állami vállalattá alakult. A gyár igazgatói székébe Ragó József, a gyár bádogosa került, aki 1950–54 között Szolnok tanácselnöke lett.
Utolsó nagyberuházásként felépült egy hatalmas siló, ami nem sokáig állt, mert azt is lebontották.
A rendszerváltás után az MDF-kormány privatizálta. 1991. június 26-án a Szolnoki Cukorgyárban a Béghin-Say francia cukoripari vállalat szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot. 2003 márciusában a többségi tulajdonos a Nordzucker AG lett. Ettől kezdve kezdődött a hanyatlás.
A város népe halkan, szótlanul vette tudomásul bezárását. A gyárat, büszke kéményeit lerombolták. Helyét sóval hintették be, ahogy később a város egy másik, szintén legendás helyét, a Damjanich Uszodáét is.
De az már megint egy másik történet.
Képünkön rakodás az állomáson. Tiszaföldváron járunk, a helyi vasútállomás rakodó területén, ahol a helyi TSZ IFA teherautókon és pótkocsis MTZ traktorokkal szállította oda a cukorrépát. Az ipar növényt szállítószalag segítségével rakodták be a nyitott vasúti tehervagonokba. Onnan pedig irány Szolnok, a cukorgyár. Forrás :Nagy Zsolt Levente.
Forrás innen.
Volt itt régen más is, nézze csak!
