Miközben Magyar Péter Lengyelországba látogatott, Györfi a nagykövetségen építi a lengyel-magyar kapcsolatokat

Megosztás

Nemcsak országosan, hanem szolnoki szinten is jelentősen javulhatnak a lengyel-magyar kapcsolatok? Györfi Mihály ma ebben az irányban tett lépéseket.

Györfi Mihály polgármester szerint ma Lengyelország felé fordul a tekintetünk.

A nap folyamán látogatást tett a Lengyel Nagykövetségen, ahol megerősítette: városunk továbbra is elkötelezett a lengyel–magyar együttműködés erősítése mellett. Mindezt éppen aznapra időzítette, amikor Magyar Péter Varsóban igyekszik rendben hozni a Fidesz által politikai okokból mélyen lerombolt barátságot.

“Célom, hogy a meglévő kapcsolatainkat konkrét közös programokkal, gazdasági, kulturális kezdeményezésekkel bővítsük, és új gazdasági partnerségeket indítsunk el Szolnokon. Meggyőződésem, hogy az együttműködésünk további erősítése nemcsak városunk, hanem nemzetünk jövőjét szolgálja” – fogalmazott bejegyzésében a szolnoki polgármester.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek