Végleg felszámolja magyarországi életét az a német férfi, akinek felesége napra pontosan egy évvel ezelőtt brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg közös gyermeküket Karcag közelében. Miközben a kisfiát megfojtó asszony a rácsok mögött várja az ítéletét, a tragédia helyszínéül szolgáló tanyát már hirdetik az ingatlanpiacon, erről értesült a Blikk.
A lap arról írt, eladósorba került a Tatárülés tanyavilágában található ingatlan, ahol 2025 márciusában sokkoló tragédia történt. A házat a gyászoló édesapa hirdette meg, aki a szörnyűségek után nem tudott tovább a környéken maradni és már vissza is költözött Németországba.
A felkavaró eset tavaly március első napjaiban vette kezdetét, amikor bejelentették a 10 éves gyermek, Livin eltűnését. A hatóságok nagy erőkkel kezdték keresni a fiút, de a remény másnap reggel teljesen szertefoszlott. A rendőrök a család saját udvarán, a tyúkólban találták meg a kisfiú élettelen testét, amelyet az anyja szalmával igyekezett elrejteni.
Mint később bebizonyosodott, az asszony súlyos alkoholos befolyásoltság alatt fojtotta meg gyermekét, ahogy erről a Szol24-en már több alkalommal írtunk. Tettére csak a kijózanodása után döbbent rá, ekkor azonban már nem a hatóságokat hívta, hanem saját életét is megpróbálta kioltani: felvágta az ereit és válságos állapotban került kórházba. Felépülése után beismerő vallomást tett.
Bár a védekezés során felmerült a beszámíthatatlanság kérdése, az igazságügyi elmeorvosi vizsgálat egyértelmű eredményt hozott. A szakértők kimondták, hogy bár az asszony a részegség miatt módosult tudatállapotban volt, nem szenved elmebetegségben. Tisztában volt azzal, hogy a fojtogatás halálhoz vezet, így tetteiért büntethető.
Az ügyészség a napokban 15 év fegyházbüntetés kiszabását kérte a gyermekgyilkos anyára, ha a bíróság helybenhagyja az indítványt, a nő legkorábban 2040-ben szabadulhat.
Kép: Mészáros János
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
