Teljesen eltévedt a Tokaj InterCity, egyórás késésbe került a kis malőr

Megosztás

A probléma még pénteken történt, ám erről a Mávinform FB-oldala említést sem tesz. A “kör-IC” véletlenül Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult. A rossz nyelvek szerint azért, hogy Bodrogkeresztúron megtekinthessük Várkonyi Andrea díszpolgári címének átadását.

De egészen biztos arról is elkéstünk volna. Az egyik vasúti témával foglalkozó oldal tudatta az olvasókkal, hogy a Keletiből a Nyugati pályaudvarra közlekedő 566. számú Tokaj InterCity Mezőzomborról Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult el pénteken 16 óra 15 perc körül. A vonatot Bodrogkeresztúron fordították vissza, hogy egyórás késéssel, 17:23-kor továbbindulva, immár a megfelelő irányban folytathassa útját Mezőzomborról.

A hatkocsis szerelvényt a 470 002-es mozdony továbbította. Az olvasók hozzátették, hogy egyáltalán nem egyedi eset, korábban már ment Pusztaszabolcs fele Ezüstpart is (a Balaton helyett). Más hozzászólók szarkasztikusan úgy vélték, nem tévedés volt, csak dr. Várkonyi Andrea díszpolgári címének átadásán szerettek volna jelen lenni az utasok Bodrogkeresztúron. Az uuuuu.hu ezt a képet mellékelte bejegyzéséhez:

Adjukössze – Támogasd a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 működését!

Soha nem látott nehéz helyzettel néz szembe az ősz beköszöntével a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 kiadója. Három megye független hírszolgáltatása került veszélybe.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek