Idős házaspárt akartak átverni azzal Jászapátin, hogy meghalt a nem létező gyerekük

Megosztás

Egy jászapáti férfi és élettársa idős embereket vertek át kitalált történetekkel, ezzel pénzt kicsalva tőlük. A 30 éves férfi és 28 éves párja szeptember 1-jétől kezdve több alkalommal is egy helyi nyugdíjastól kért segítséget különféle ürügyekkel, például kerékpárjavításra, lélegeztetőgép vásárlására, cukorbeteg gyermekük kezelésére, majd annak temetésére hivatkozva.

A szürreális megtévesztéssel összesen 260 ezer forintot szereztek meg, de a páros egy másik idős asszonyt is átvert: neki azt hazudták, hogy meghalt a gyermekük és 250 ezer forintot kértek temetésre, valójában azonban soha nem volt gyermekük.

Az áldozatok végül hozzátartozóiknak számoltak be a történtekről, akik értesítették a rendőrséget. A nyomozók kétrendbeli csalással gyanúsították meg és őrizetbe vették a két elkövetőt, majd indítványozták letartóztatásukat.

A rendőrség kéri mindazokat, akiket hasonló módon megkárosíthattak, hogy jelentkezzenek személyesen a Jászapáti Rendőrőrsön, hívják a 06-56-504-280-as számot, vagy tegyenek bejelentést a Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), illetve a 112-es segélyhívón.

Kép: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek