A közmeghallgatás a helyi demokrácia egyik legfontosabb eszköze. Ilyenkor biztosít az önkormányzat lehetőséget a város lakói számára, hogy közvetlenül elmondják véleményüket, kérdéseiket vagy észrevételeiket a hivatal képviselőinek. Budai Lóránt polgármester tette közzé, hogy szeptember 24-én, szerdán a jászberényiek is kifejthetik véleményüket a Déryné Rendezvényházban.
„Szeptember 24. (szerda) fontos dátum lesz minden jászberényi számára. Hogy miért? Ekkor tartjuk ugyanis a jelenlegi testület első közmeghallgatását, melyre tisztelettel várjuk Önöket. A testület tavaly októberben alakult újjá, így ez az első hivatalos alkalom, hogy ebben a körben szembesítsenek bennünket tapasztalataikkal, panaszaikkal és észrevételeikkel!” – fogalmazott bejegyzésében Budai.
Bár jogilag egy közmeghallgatás nem kötelezi döntésre a testületet, az ott elhangzott javaslatok és kritikák irányt mutathatnak a további munkához.

Ilyenkor a lakók, az állampolgárok közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a döntéshozókkal és olyan témákról beszélhetnek, amelyek a mindennapjaikat érintik: közlekedési gondokról, közbiztonságról, környezetvédelmi ügyekről vagy éppen városfejlesztési tervekről.
Jászberényben az éves közmeghallgatás helyszíne a Déryné Rendezvényház lesz.
Képek: Budai Lóránt Fb, Wikipédia
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!