Választások: Megvan, kit indít a DK a Nagykunságban

Megosztás

A párt tavaly novemberben indított bemutatósorozata a napokban folytatódott. Közleményük szerint ezúttal is többféle háttérrel rendelkező politikusok és közéleti szereplők kerültek reflektorfénybe, köztük jelenlegi országgyűlési, megyei és települési önkormányzati képviselők, „valamint olyan helyben ismert és elismert személyek is, akik most először próbálják ki magukat az országos politikában.” A Demokratikus Koalíció egyébként a túlélésért küzd, a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatása szerint jelenleg a 3%-ot sem érik el.

A Demokratikus Koalíció Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. választókerületében, a Nagykunságban Pardi-Oláh Robertát indítja képviselőjelöltként. A kisújszállási születésű tanár és pedagógiai-irodalmi kutató ismert állatmentőként is aktív.

Az elérhető információk szerint Pardi-Oláh 1980-ban született Kisújszálláson, ahol gyermekkorát is töltötte. Középiskolai tanulmányai után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen angol és amerikanisztika szakot végzett, majd drámatanári diplomát szerzett és színháztudományt is hallgatott. Jelenleg angoltanárként dolgozik a Katedra Nyelviskolában, emellett a Szegedi Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe az amerikai transzcendentalizmus.

A Fidesz nem fogja tudni megakadályozni, hogy a választókerületekben legyen baloldali jelölt. Csak a baloldal jelöltjeivel győzhető le Orbán Viktor 2026-ban, és a DK nem fogja hagyni, hogy a baloldali, szociáldemokrata emberek képviselet nélkül maradjanak!” – fogalmazott Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke a jelöltek bemutatása kapcsán.

Meglehetősen kérdéses, hogyan akar a DK hozzájárulni a kormányváltáshoz, legalábbis a 21 Kutatóközpont augusztus végén végzett közvélemény-kutatása, amelynek eredményeit a 24.hu ismertette, kicsit más képet mutat.

Eszerint a teljes népességet tekintve a Tisza Párt 34, a Fidesz 26 százalékon áll. Mindkét politikai erő erősödött júniushoz képest, a Fidesz egy, a Tisza két százalékponttal.

A felmérés alapján a két nagy párton kívül egyedül a Mi Hazánk rendelkezik eséllyel a parlamenti bejutásra, ők éppen az 5 százalékos küszöbön állnak, a Demokratikus Koalíció viszont jelentős visszaesést könyvelhet el: a választani tudók között 4-ről 2, a biztos szavazók körében pedig 5-ről 2 százalékra estek vissza. Ezzel a legnagyobb csökkenést mutatták az adatokban és még az MKKP is megelőzte őket, amely a biztos szavazók körében 4 százalékon áll.

A párt Szolnok megyére vonatkozóan több bejelentést is tett már, a megyeszékhely térségében Mészáros Dávid, a Jászságban Urbán Imre, míg Törökszentmiklóstól Mezőtúrig Szegedi János Attila a jelöltjük.

Kép: HVG

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek