Szerencsére a sofőrhölgy és utasa még időben el tudta hagyni a járművet, mielőtt a szerelvény odaért és porrá zúzta volna. Az autó vezetője kormányhibára panaszkodott, elmondása szerint ezért nem tudta egyenesbe hozni a kocsit.
A Balesetinfo az elsők között számolt be a szerencsétlen és egyben szerencsés hatalmas csattanásról. A 4-es főút fővárosi kivezető szakaszáról akart egy Toyota vezetője jobbra, a vasúti átjárón keresztül az Üllői útra kanyarodni pénteken késő este. Az autót vezető hölgy szerint ekkor az autó kormányával adódott valami malőr, mivel a sofőr nem tudta azt egyenesbe hozni, emiatt a Toyota fennakadt az átjáróban.
Sofőr és utasa kiszálltak, megpróbálták visszatolni az autót az úttestre, de a két hölgynek ez nem sikerült. Sajnos közben odaért a Nyugatiba tartó Tokaj InterCity és maga alá gyűrte a már üres Toyotát, majd maga előtt tolta egy ideig, mire meg tudott állni. Szerencsére így személyi sérülés nem történt, az autót viszont a rendőrség a műszaki hibára való hivatkozás miatt lefoglalta.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!