Először csak a telefonja kellett az áldozatnak, utána már késsel is fenyegetőzött a “nagy barát” Szolnokon.
A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta egy kunmadarasi férfi letartóztatását, aki közös zenehallgatás után rabolta ki áldozatát.
A megalapozott gyanú szerint a 32 éves – jelenleg hajléktalanszállón lakó – férfi 2025. július 8-án a késő esti órákban Szolnokon, az egyik gyorsétterem előtti padoknál zenét hallgatott az által korábban a hajléktalanszállón megismert 29 éves ismerősével annak mobiltelefonján. A gyanúsított hirtelen a sértett férfi 10.000 ft értékű mobiltelefonját az asztalról felvette és azt a kabátja belső zsebébe tette.
Ekkor megjelent a helyszínen egy harmadik férfi, akihez a gyanúsított odament, vele beszélgetni kezdett, majd ezen harmadik személy részére nyugtató-szorongásoldó gyógyszert kért a korábban vele együtt zenét hallgató sértettől. A fiatalember ezt a kérést megtagadta, amitől a gyanúsított ideges lett és előbb belerúgott egy mellette lévő italosdobozokat tartalmazó zsákba, majd kabátjából elővett egy kb. 30 cm pengehosszúságú fanyelű kést, és azzal a sértett felé megindult, miközben követelte tőle a gyógyszert azzal, hogy utána menjen el, vagy különben leszúrja. A sértett a felszólításnak továbbra sem tett eleget, egyben visszakérte a gyanúsítottól a korábban elvett mobiltelefonját, melyre a férfi közölte, hogy azt már nem kapja vissza, miközben a kést a feje fölé emelve tovább közelített a sértett felé.
Az áldozat a fenyegetés hatására a helyszínt elhagyta, majd a közeli telefonfülkéből értesítette a rendőrséget.
A járási ügyészség azért indítványozta a többszörösen büntetett előéletű, jelenleg közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntette miatt büntetőeljárás hatálya alatt álló férfi letartóztatását, mert a kiszabható büntetés nagyságára és hajléktalan életmódjára tekintettel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye, valamint az előélete miatt a bűnismétlés veszélye is. A férfi a cselekmény elkövetését tagadja, annak azonban szemtanúja volt élettársa. Erre tekintettel, továbbá figyelemmel arra is, hogy a gyanúsított a sértettet is ismeri, fennáll annak veszélye is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanút vagy a sértettet megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását elrendelte – adta hírül a megyei főügyészség.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!