Nagyon készül a Múzeumok Éjszakájára a RepTár

Megosztás

Két nap múlva, azaz június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján számos különleges helyszín várja az érdeklődőket az ország különböző pontjain, köztük Szolnokon a RepTár Repülőmúzeum 16 órától éjfélig tart nyitva.

Hazánk egyik legnépszerűbb kulturális eseményét minden évben Szent Iván éjéhez legközelebb eső szombaton rendeznek meg. A program célja, hogy a múzeumokat új megvilágításba helyezze és közelebb hozza a kultúrát, történelmet, tudományt a széles közönséghez.

Az esemény 2003 óta minden évben megrendezésre kerül, mára több mint 400 intézmény és több ezer program részvételével. Ilyenkor a múzeumok, kiállítóhelyek, levéltárak, galériák, tudományos és technikai bemutatóterek éjszakába nyúlóan tartanak nyitva, és rendhagyó programokkal, például tárlatvezetésekkel, koncertekkel, színházi előadásokkal várják a látogatókat.

Szolnok sem marad ki a jóból, ezen a napon a RepTár Repülőmúzeum teljes egészében bejárható. Több időpontban indulnak tematikus tárlatvezetések, szimulátorok, 4D mozi, kiképzőpálya és látványos fényfestés is várja a látogatókat.

Országosan az egyik legizgalmasabb program bizonyosan a Bálna Honvédelmi Központban lesz, itt a katonai hírszerzés, rejtjelezés és haditudósítás világa kerül fókuszba. Kiemelt látványosság az Enigma gép, valamint optikai eszközök, plakátkiállítás és korabeli bajuszviseletek bemutatása. 

Kép: Múzeumok Éjszakája

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek