A Szolnoki MÁV együttese számára már csak több kedvező eredmény együttes teljesülése esetén maradt volna esély a harmadosztályban való bennmaradásra, de végül a BKV Előre és a Pénzügyőr SE teljesítménye sem szorzott, sem osztott semmit, hiszen a megyeszékhely már az első percben hátrányba került a Honvéd második csapata ellen, végül pedig ki is kapott. Budapest Honvéd FC II–Szolnoki MÁV FC 2–1.
Lezárult az NB III-as labdarúgó-bajnokság mind a négy csoportjának idei szezonja. A már korábban aranyérmes Mosonmagyaróvár (Északnyugati csoport), Tiszakécske (Délkeleti csoport) és Nagykanizsa (Délnyugati csoport) után az Északkeleti csoportban a Karcag lett a győztes, ezzel ők is jogot szereztek az osztályozón való részvételre.
A kiesés elleni harc is eldőlt: a Füzesabony a Kisvárda II elleni diadallal biztosította helyét a mezőnyben a következő idényre. Ezzel szemben a Balatonfüred, a Főnix és a Szolnok búcsúzni kényszerült az NB III-tól. Ahogy megírtuk, a Tisza-parti együttes sorsa nem a saját kezében volt, még egy Honvéd elleni győzelem sem lett volna elég, ha közben a Pénzügyőr és a BKV Előre is győzelemmel zárja az utolsó fordulót.
Ez végül nem történt meg, azaz a Szolnok, ha nyerni tudott volna a Honvéd II ellen, bennmarad a harmadosztályban.
„Ha ez így megy tovább, kiesik a csapat” – mondta a kameráink előtt tavaly októberben az egyik szurkoló, amikor a Szol24-gyel kilátogattunk az együttes Tiszakécske elleni meccsére. Nos, a bácsinak végül igaza lett, a MÁV a tizenötödik, kieső helyen zárta a szezont. Videónk:
Kép: Radócz Zoltán Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!