Idén 53 éve, hogy Magyarországon meghonosodott a Kyokushin Karate, amelynek alapjait Shihan Furkó Kálmán fektette le. A Kyokushin közösség számára hatalmas veszteség volt a mester elvesztése, emlékének tiszteletére egykori tanítványa, Shihan Brezovai Sándor idén is megrendezi a IV. Shihan Furkó Kálmán Emlékversenyt. A rendezvény egyben a 40. Jubileumi Szolnok Kupa, így viszik tovább a Mester által elindított hagyományt.
Shihan Brezovai Sándor évek óta szervez utánpótlás-versenyeket, ezek Európa legnagyobb bajnokságai közé tartoznak. Az idei megmérettetés kiemelkedő jelentőségű, hiszen a szervezők közel 600 versenyzőt várnak a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokba.
A versenyt megelőző napon a résztvevők regisztrációja zajlik, majd este egy megemlékezés keretében tisztelegnek Shihan Furkó Kálmán emléke előtt. Az emlékművet két egykori tanítványa és katonája, Shihan Brezovai Sándor és Shihan Szűcs Zsolt állíttatta.

A verseny június 28-án reggel a kata világbajnoksággal indul, ezt követik a kumite selejtezők. Június 29-én délelőtt Shihan Satoshi Yui vezetésével egy kétórás nemzetközi szeminárium kerül megrendezésre. Yui mester az eredeti japán So-Honbu Dojo egykori vezető főinstruktora és hűen őrzi Sosai Masutatsu Oyama, a Kyokushin Karate alapítójának hagyatékát.
A verseny névadója, Shihan Furkó Kálmán, a magyar Kyokushin Karate egyik legmeghatározóbb alakja volt.
Az 1970-es években kezdte el terjeszteni ezt a harcművészeti irányzatot hazánkban, és 8. danos mesterként 2021. augusztus 3-án hunyt el. A magyar katonai közelharc megteremtőjeként és a mélységi felderítők testnevelő tisztjeként is maradandót alkotott. Közel 1500 ejtőernyős ugrást hajtott végre, katonai fegyelemmel és precizitással oktatta tanítványait.
A Szolnok Kupa, amelyet Shihan Furkó Kálmán indított útjára, már a 80-as évektől Európa-bajnoki színvonalú versennyé nőtte ki magát.
Kép: Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!