Felújítják a Tiszti Klub épületét Jászberényben

Megosztás

Jelentős, 400 millió forintos fejlesztésről számolt be Budai Lóránt Jászberény polgármestere a Facebook-oldalán. A felújítás Európai Uniós forrásból valósul majd meg.

“Mint arról már többször is tájékoztatást adtam, egy 400 millió forintos európai uniós pályázati támogatás segítségével lehetőség nyílt a Tiszti Klub épületének felújítására, akadálymentesítésére, illetve környezetének felújítására” – kezdte bejegyzését a városvezető.

A kivitelezés mielőbbi elkezdése érdekében tavaly kiválasztották a kötelezően előírt nyilvánosságot biztosítósító céget, a beruházás műszaki ellenőrét és közbeszerzést lebonyolító társaságot is.

Most újabb jelentős előrelépés történt a fejlesztés kapcsán. Pénteken a Közbeszerzési Bizottság elfogadta a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges, végleges Ajánlattételi Felhívást és a Közbeszerzési Dokumentációt. Így a kivitelező kiválasztása után már meg is kezdődhet a felújítás.

A projekt várhatóan 2026 január 10-én fejeződik be, így akkorra már egy teljesen akadálymentesített, korszerű létesítmény kapcsolódhat be újra a város kulturális életébe.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek