Megválaszolatlan maradt, kié a hatalom Jászberényben

Megosztás

Komoly politikai válság van Jászberényben, több országos és helyi médium is erről számolt be a hetekben. A 2/3-os felhatalmazást kapott Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) polgármestere és néhány képviselője között a jegyző váratlan távozása, az MSZP-s alpolgármester fizetésének megemelése és az ő vezetéstechnikai eszközei miatt alakult ki konfliktus, amiről egy héttel ezelőtt Bozsik Ferenc és Kertész Ottó önkormányzati képviselők beszéltek a KlikkTV-nek. Írásban fordultunk Budai Lóránt polgármesterhez, hogy válaszoljon az ott elhangzottakra.

Az interjú során a fő konfliktusforrást abban látták a KJE képviselői, hogy Budai leginkább reprezentál, míg az alpolgármester, az MSZP-s Balogh Béla egy személyben magánál tartja a gyeplőt, különösebb kompromisszumok nélkül, amit nem tartanak egy egészséges működési rendnek.

Kertész Ottó úgy nyilatkozott, már a tavaly nyári választás után jelezték négyszemközt, hatszemközt és egyesületi megbeszéléseken egyaránt, hogy szeretnének bizonyos dolgokban változtatni a hatékonyabb működés érdekében. Ezzel szemben Budai Lóránt polgármester a januári közgyűlés során azt mondta, „ebben a nagy nyugiban egyesek éhesek lettek és elindult a belső harc”, ő az elégedetlenkedő képviselők motivációját a pozíciószerzésben látja.

Polgármester a háttérben, alpolgármester a kormányrúdnál?

Az interjúban több erős állítást is tettek - a teljes beszélgetés összefoglalása a fenti cikkben olvasható -, ezek közül a legfontosabbakat elevenítjük fel.

A működési módszerekre Bozsik Ferenc egy példát említett: az előző ciklusban Városgazdálkodási Bizottság elnöke volt. Elmondása szerint másfél éves elnöksége alatt többször is előfordult, hogy a bizottsági titkár arról tájékoztatta, az anyagokat csak az alpolgármester jóváhagyása után továbbíthatják neki. Így a saját bizottságának ügyeiről sem tudott teljes körűen tájékozódni, ami valóban komoly kérdéseket vet fel a döntéshozatali folyamatok átláthatóságával kapcsolatban. „Én 2023 februárja óta járok a polgármester úrhoz azzal, hogy az, amit a nagy felhatalmazás birtokában felépíteni kezdenek, kicsit ilyen autokráciára hajazó történet, az nem jó, nem felel meg, és nem érzem benne jól magam”.

A jegyző, Baloghné dr. Seres Krisztina meglepő távozása is szóba került, ami hivatalosan közös megegyezéssel történt, de mint kiderült, a polgármester kezdeményezte azt. Budai azt sérelmezte, hogy a jegyző informális megbeszéléseken is részt vett más képviselőkkel. „Az ő (a jegyző – a szerk.) feje felett is rengetegszer átnyúl az alpolgármester, gyakorlatilag helyette vezeti az irodát” – mondta Bozsik.

Kiderült az is, hogy a KJE egyik önkormányzati képviselője, aki emellett a közmunkások egyik vezetője, az első alkalommal még tartózkodott az alpolgármester fizetésének törvényi maximumra emelésével kapcsolatosan, majd a második szavazás során, mivel először nem kapott többséget az előterjesztés, már az igen mellett döntött. „Vannak a hivatalban olyan munkakörök, ahol éves hosszabbítások vannak, tehát évente kötik meg a szerződéseket, és ezt ugye mindig december végén veszik elő és kötik meg januártól december 31-ig. Az információnk szerint Bobák Zsolt ebbe a csoportba tartozott, akinek minden évben hosszabbították meg. Egészen idáig. Jelen pillanatban az az információnk, hogy egyedül Zsolté volt az, akinek csak három hónapra hosszabbították meg" - hangzott el Kertésztől.

Szerettük volna, hogy a polgármester is reagáljon a felvetésekre, ezért az alábbi hat kérdéssel kerestük meg néhány nappal ezelőtt:

1. Igaz-e, hogy Balogh Béla alpolgármester több alkalommal megkerülte a jegyzőt, jegyzői "hatáskörben" próbált eljárni egyes ügyekben? Előfordulhatott-e olyan eset, hogy akár a jegyző, akár egy bizottsági elnök nem kaphatott meg bizonyos anyagokat, mert azokat alpolgármester úr "még nem látta"? Milyen jogon akadályozhatta az ügymeneteket a társadalmi megbízatású alpolgármester? 

2. A fenti kérdéssel kapcsolatban igaz-e, hogy Baloghné Dr. Seres Krisztina jegyzőasszony Önnek többször is jelezte, hogy az alpolgármester ténykedése nem segíti a közös munkát, és Ön ennek érdekében tegyen lépéseket.

3. Az interjúban elhangzik, hogy több képviselő felvetette, hogy a továbbiakban két alpolgármester segítse az Ön munkáját. Ez ellen önnek állítólag két indoka volt: Balogh Béla nem szeretne másikat, illetve költséghatékony működést terveznek, nem kívánnak még egy alpolgármesterre költeni. Melyik az igaz? 

4. Amennyiben nem szerettek volna a költséghatékonyság jegyében még egy alpolgármestert, akkor az ön szerint nem ellentmondás, hogy a jelenlegi alpolgármester fizetését közel a duplájára emelték?   

5. Bobák Zsolt képviselő úrnak meddig szól a 2025 januárban megkötött megbízási szerződése? 

6. Beszélt-e Ön, illetve Balogh Béla Bobák Zsolttal a szerződése kapcsán, lehetett-e ennek köze ahhoz, hogy a képviselő úr "meggondolta magát" és a decemberi, alpolgármesteri illetménnyel kapcsolatos véleményét megváltoztatta?

Az önkormányzati dolgozó esete kapcsán megkerestünk egy budapesti jogászt. Szerinte amennyiben egy képviselőt - bárki is - rábírnak az állásának elvesztésével történő fenyegetéssel arra, hogy szavazza meg például a polgármester előterjesztését, az felveti több bűncselekmény megvalósulásának gyanúját is.

Legvalószínűbb egy ilyen jellegű kérdésben a hivatali visszaélés megtörténte lehet, amely szerint „az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen hivatali kötelességét megszegi, hivatali hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” De lehet szó akár zsarolásról, akár vesztegetésről, akár kényszerítésről is, mindez persze attól függ, hogy az érintett milyen tartalmú tanúvallomást tesz, illetve a nyomozó hatóság mit derít ki, mi történt valójában a felek között.

Azt viszont fontos látni, hogy bármely bűncselekmény is valósult meg, az szabadságvesztéssel büntetendő, tehát az elítélés méltatlanságot eredményezhet az elkövető önkormányzati szereplő vonatkozásában, amelynek következtében az érintett mandátuma a törvény erejénél fogva megszűnik.

Budai Lóránt polgármestertől nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Kép: jaszbereny.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek