Majdnem 200-zal ment, félmilliós bírság lett a vége

Megosztás

Háromnapos közlekedésbiztonsági akciót rendezett a rendőrség Hajdú-Bihar megyében, ezáltal számos szabályszegőt sikerült kiszűrni a forgalomból. Az ellenőrzés egyik legkiemelkedőbb esete egy extrém gyorshajtásos eset volt, amit videón is sikerült megörökíteni.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával több megye rendőrei – köztük Békés, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok – valamint a Készenléti Rendőrség is részt vett az akcióban.

A hatóságok sebességmérő eszközöket, drónokat és menetrögzítő kamerákat is bevetettek, ezek segítségével összesen 904 intézkedés történt.

A leggyakoribb szabályszegés a gyorshajtás volt: 523 sofőrt kaptak rajta, 70-en nem használták a biztonsági övet, 29-en áthajtottak a tilos jelzésen, míg két esetben ittas járművezetőt állítottak meg. Emellett további 280 autós egyéb jogsértés miatt kapott büntetést.

A legkirívóbb eset egy BMW sofőrjéhez köthető, aki a megengedett 90 km/h helyett 199 km/órával száguldott. Ezért 468 ezer forintos bírságot és 8 büntetőpontot kapott. Az akcióról készült összefoglaló videót nyilvánosságra hozták, íme:

199 km/h-ért 468 ezer forint jár

Három napos közlekedési akció volt Hajdú-Bihar Vármegyében. Számos szabályszegő mellett, egy rekord gyorshajtót is sikerült kiszűrni a forgalomból.

Kép: PoliceHungary

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek