Elültek a viharok a cukrászda által létrehozott Bindzsisztán-szelet körül – Majka ismét beszólt a kormánynak

Megosztás

Az ózdi rapper először nem túl barátságos hangnemben húzta fel magát azon, hogy nem kértek engedélyt az arcképének használatához. Ám másnap Majka már elnézést kért az aránytalanul kemény kritikáért a cukrászdától. Nyilatkozata végén pedig ismét egy nehezen félreérthető szúrást vitt be a kormánynak.

Kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki az elmúlt tíz napban ne hallotta volna a “Csurran, cseppen” című szerzeményt. Bindzsisztán pedig fogalom lett azóta. Majkának is vigyáznia kell, nem vállalhatja a felelősséget saját magáért és ikertestvéréért is. Az ikertestvér természetesen egy újabb kormánykritikus párhuzam, ami akár a klipbe is beférhetett volna, ha kicsit később készül.

Bindzsisztán szeletet árulnak az egyik hódmezővásárhelyi cukrászdában – adta hírül szombaton Márki-Zay Péter, a város polgármestere, aki azt is leírta: olyan gyorsan elkapkodták az édességet, hogy neki már nem is jutott. Később azért sikerült szereznie belőle, megkóstolta.

A sütemény tetején egy tízmilliárdos címletű bankó volt látható, meg Majoros Péter, azaz Majka arca a Csurran, cseppen című dalához készült klipből, amelyben az elképzelt Bindzsisztán miniszterelnökét alakítja.

Bár az édesszájúaknak és az internet népének tetszett a dizájn, Majka finoman szólva sem volt oda tőle: keményen kiosztotta a közösségi oldalán a cukrászdát, és belengette, hogy jogi eljárást kezdeményez. Később kiderült, hogy a cukrászdához eljutott az üzenet, és jelezték: átszerkesztik a süti tetejére kerülő képet, azon a továbbiakban nem lesz rajta Majka arca, Bindzsisztánt pedig Binzsisztánnak keresztelik át.

Az előadó vasárnap délután reagált a fejleményre, azt írta:

A cukrászda korrigált, nem használja már az arcmásomat, én pedig levettem az aránytalanul kemény hangú posztot. Utóbbiért elnézést kérek tőlük! Viharos időszakban vagyunk, kevesebb indulatra és több türelemre van szükségünk, sokat tanultam ebből magam is.”

Hozzátette, látja és elfogadja az igényt, hogy a Bindzsisztán szó legyen, maradjon közkincs, de azt kéri, hogy az arcát a hozzájárulása nélkül ne használja senki – már csak az ikertestvére miatt sem. Aztán azt is hozzátette, hogy szívesen megkóstolja a sütit, ha a cukrászda félretesz neki egy szeletet.

Csurran, cseppent nyolc nap alatt már 8,7 milliószor játszották le a YouTube-on. Fotó: Márki-Zay Péter

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek