A villamosított szakaszokon is folyamatosak a problémák (elég a ceglédi és szolnoki vonalakra gondolni), de ahol motorvonat jár, ott talán még inkább. Ebben a Jászkunságiaknak hatalmas tapasztalata van és egyelőre a kanyarban sem látszódik a megoldás.
A Közlekedő Tömeg erről tájékoztatta közleményben portálunkat.
Noha az elmúlt hónapokban a MÁV-csoport vállalatai minden közadatigénylést elutasítanak, a Közlekedő Tömeg Egyesület továbbra is figyelemmel kíséri a vasúti dízeljármű-állomány rendelkezésre állásának alakulását. December utolsó két hetében a nyílt forrásból (EMMA utazástervező) elérhető adatok alapján 147 Bz, 23 Uzsgyi és 19 Desiro motorkocsi teljesített rendszeresen menetrendi meneteket – ezek a számok továbbra is rendkívül alacsony, rendre 67, 57 és 61 százalékos dolgozó arányt jelentenek.
Bár tavaly nyár végére az év elejéhez képest javult a Bz kocsik hadrafoghatósága, mostanra tavaly májushoz képest ismét 9 darabbal kevesebbet állítanak napi rendszerességgel forgalomba. Ugyanez a helyzet az egyébként is tragikus állapotban lévő Uzsgyi motorkocsikkal, a vizsgált időszakban még eggyel kevesebb jármű dolgozott. Szintén enyhén romlott a MÁV dízeljárművei közül legkorszerűbbnek mondható Desiro motorvonatok üzemkészsége, ezekből is eggyel kevesebb maradt forgalomban december végére – így Desiróból rendre 3-4 darabbal kevesebbet tudnak forgalomba állítani, mint amennyi a hatályos üzemi menetrend (SZVÖR –személyszállító vonatok összeállítási rendje) szerint szükséges lenne.
A sorozatos, tartósabb leállások indokaként a hazai vasút alulfinanszírozottsága mellett legalább annyira nyomós indokként említhető az a közbeszerzési központosítás, amelyet Lázár János minisztersége alatt vezettek be, s amely komoly nehézséget jelent nemcsak a pályaüzemeltetés, hanem a gördülőállomány napi karbantartása terén is. Míg tehát a közúthálózat fejlesztése folyamatos, és a tavaly év végén megjelent Hivatalos Értesítőben számos újabb közúti projekt jelent meg (M9-es, M60-as és a bajai elkerülő tervezése, a 21-es főút felújítása és a Mohácsi Duna-híd), nem világos, hogy a magyar vasúti gördülőállomány válságos állapotát mikor tervezi megnyugtatóan rendezni a Építési és Közlekedési Minisztérium – írta közleményében a Közlekedő Tömeg.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!