Gyakorlatilag összeomlott Kelet-Magyarország vasúti közlekedésének komoly része, teljes vasútvonalakon álltak le a vonatok szerdán, a probléma késő délutánig tartott és utána is csak nagyon nehezen állt helyre a vasúti közlekedés. Már áram sincs?
Szeged és Budapest/Békéscsaba/Hódmezővásárhely között szerdán délután hosszabb menetidőkre kellett számítani, mert „áramellátási probléma okozta biztosítóberendezési hiba miatt az érintett járatok várakozni kényszerülnek Kiskunfélegyháza–Szeged, valamint Rókus állomás és Hódmezővásárhely között”. Sokféle indokot hallottunk már, miért nem közlekednek MÁV-vonatok, de ez némileg új elem, szokjuk csak. A leállást a Szegeder.hu munkatársa szúrta ki. A probléma szinte az összes keleti fővonalat erősen érintette.
A Mávinform kora délutáni közlése viszonylag szokatlan, ugyanis bár biztosítóberendezési meghibásodások okozta nehézségek gyakran előfordulnak a hazai vasúthálózaton, most mintha arról lenne szó, hogy egyszerűen nincs elég áram az érintett szakaszokon. Ezzel kapcsolatban a Szegeder levélben kereste a MÁV-ot és a fenntartó Építési és Közlekedési Minisztériumot.
Az eset a Szegeder becslései szerint összesen 10 vonatot/tram-traint érintett:
- Budapesti intercityk: 3 vonat, összesen ~120 perc késés (átlag ~40 perc késés / vonat)
- Békéscsabai személyvonatok: 2 vonat, összesen ~60 perc késés (átlag ~30 perc késés / vonat)
- Tram-trainek: 5 járat, összesen ~220 perc késés (átlag ~45 perc késés / járat)
- Szabadkai személyvonatok: a meghibásodás során nem közlekedett egy járat sem menetrend szerint
A problémát a vasúti hálózatot ellátó elektromos rendszerek meghibásodása okozhatja, amely nemcsak a biztosítóberendezések működését, de így a vonatok közlekedését is megbénította.
A biztosítóberendezés a vasúti közlekedés biztonságát és hatékonyságát szolgáló azon rendszer, amely irányítja a váltókat, szabályozza a jelzőket, és biztosítja, hogy a vonatok megfelelő távolságot tartsanak egymástól. Ha ez a rendszer valamiért leáll, a vonatok sem moccannak.
A MÁV azt közölte, hogy délután háromnegyed kettőtől ismét közlekedhettek a vonatok Kiskunfélegyháza-Szeged, valamint Rókus állomás és Hódmezővásárhely között. Fokozatosan csökkentek a késések, de délután még előfordultak 15-30, esetenként 30-60 perccel hosszabb menetidők. Szerda estére állhatott helyre a menetrend a Budapest-Cegléd-Szeged, valamint a Békéscsaba-Szeged vonalon és vasútvillamosok esetében.
• A Hódmezővásárhelyről 14:07-kor Szegedre induló vasútvillamos (33063) nem közlekedett.
• A Szegedről 15:20-kor Hódmezőváráshelyre induló vasútvillamos (33066) csak Rókus állomástól közlekedett.
Már az áramellátás sincs rendben a MÁV-nál több fővonalon? Lesznek még itt gondok, már szinte minden napra jut valami orbitális MÁV-bukta.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!