Az NBA szintjét is megugorva aratott győzelmet az Olajbányász

Megosztás

Magabiztos győzelmet aratott a forduló rangadóján az NHSZ-Szolnoki Olajbányász a férfi kosárlabda NB I-ben az Alba Fehérvár ellen. A hibátlanul rajtoló kosarasaink megüzenték: sok sikert annak, aki többre vágyik egy tisztes vereségnél a Tiszaligetben.

Nagy menetelésben van a Szolnok, hiszen nemzetközi mérkőzések és bajnoki küzdelmek folyamatosan érik egymást. Ugyan az Europe Cupban még nem sikerült idén győzelmet aratnia a Tisza-parti együttesnek, a honi pontvadászatban még nem talált legyőzőre. Pedig a szombati meccs elején úgy tűnt, az Alba képes lesz meglepetést okozni.

A 6. forduló rangadóját ugyanis a székesfehérváriak kezdték jobban, az első negyed után kétpontos előnyben voltak. Szórakoztató, jó iramú mérkőzést láthatott a nézősereg, és lehetett tanúja annak, hogy az első félidőben már a Szolnok irányított.

A szünet után Lukács vezérletével az Olajbányász nagyot durrantott, szinte állva hagyta ellenfelét, volt már a csapatok között 22 pontos is a különbség. Innentől már nem volt kérdés, melyik csapat fog nyerni, és bár a dunántúliaknak sikerült kozmetikázniuk az eredményen, lényegében simán kikaptak (96-87).

Nem csoda, hogy a Szolnoki Olajbányász honlapján is felfokozott hangulatú írás született, aminek utolsó mondatai alább olvashatók.

“(…) Az NBA-ben, ahol a mérkőzések 48 percesek, viszonylag ritka, hogy egy csapat eljut 30 gólpasszig… Az Olajbányász ezt a mérföldkövet 35 perc alatt teljesítette. Erre nehéz szavakat találni, a vendégek edzője is csak azzal tudott kozmetikázni az eredményen, hogy az amúgy is csapágyasra hajtott gárdáját Vojvodástól, légiósostól az utolsó pillanatig fent hagyta a pályán…”

A szolnokiak legközelebb szerdán lépnek parkettre, akkor a Porto lesz az ellenfelük hazai pályán.

(kiemelt kép: Szolnoki Olajbányás, Bugány János/Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek