Egyetlen áldozata sem volt idén nyáron a Tisza-tónak

Megosztás

A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei utolsó ülésén hangzott el a remek hír, miszerint a 2024-es nyári szezonban a Tisza-tó egyetlen halálos áldozatot sem szedett.

A TKKB tagjai, a Heves, a Jász-Nagykun-Szolnok, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság több mint tíz éve, összehangolva biztosítják a közrend és közbiztonság fenntartásával a Tisza-tóhoz utazók, valamint az itt lakók biztonságát, emlékeztet a police.hu.

A záróértekezletet Czinege László r. dandártábornok főtanácsos, az idei évben soros Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, majd köszönte meg a társszervek magas színvonalú együttműködését is. Az értekezlet elöljárója Kiss Róbert r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság főosztályvezetője értékelte a bizottság tevékenységét, egyben elismerését fejezte ki az elvégzett munka, és a konkrét eredményeket felmutató szakmai összefogásért.

Az értekezlet zárásaként Czinege László r. dandártábornok átadta a Régiós Bizottság zászlaját a 2025. évben elnöklő Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének dr. Rádi Norbert r. dandártábornoknak.

(kiemelt kép: police.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek