Magyar Péter a Gulyásfesztiválon: Szolnok a Tisza Párt erős bástyája

Megosztás

“TISZA-AGÓRA” – mutatta félreérthetetlen módon az irányt a helyi és országos közélet iránt érdeklődők számára a nyíl és a kihelyezett tábla a 26. Szolnoki Gulyásfesztiválon. Miközben a rendőrség és a honvédség a toborzási kampányát népszerűsítette, Ambrus Attila pedig a kerámiáit mutatta be, néhány méterrel arrébb a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter beszélgetett a TiszTavirág Tisza Sziget Szolnok helyi közössége által megrendezett eseményen Kovács Beátával. Mi lesz az egészségüggyel, az oktatással, na és persze a Hetényivel?

Magyar Péter az utóbbi időszakban nem először járt a megyeszékhelyen, sőt, egy egészen emlékezetes jelenet is fűződik a szolnoki kórházlátogatásához, egészen pontosan a Hetényi Géza Kórház liftjébe ragadt be Kulja András EP-képviselővel. Az akkori bejegyzésében beszámolt róla, hogy a főépület aulájában lévő akadálymentesített mosdó több hete nem használható, a normál mellékhelyiségben pedig nem működik a csap, valamint fertőtlenítőszer sincs, ellentétben az erőteljesen érezhető vizeletszaggal.

Magyar Péter és Kovács Beáta

A Szolnokon tett látogatása természetesen a Gulyásfesztiválon megszervezésre kerülő beszélgetés során szintén szóba került: a kórházlátogatások nemcsak folytatódnak, de Magyar ígérete alapján az eddig megtekintett egészségügyi intézményekbe is újra elmennek, hogy megnézzék, történt-e változás. „Valóban, mi beszorultunk, ami akár viccesnek tűnhetett, de Önök is tudják, hogy ott van gyermekpszichiátria, krónikus ápolási osztály és nagyon sok sürgős eset. (…) Ott nem megengedhető, hogy 10-15-20 percig kelljen várni, hogy kiszabadítsanak valakit a liftből”.

Jó tapasztalatnak nevezte a Hetényi Géza Kórházban tett látogatását, mert pontosan látszott az, hogy mit jelent a magyar egészségügynek az uniós forrás: a nem működő liftek és a fertőtlenítőszerek hiánya mellett a kórház vezetői megmutatták neki a kifogástalan állapotban levő, nagyrészt uniós pénzből megvalósított Stokre-centrumot is.

Hol tart a bázisépítés és a Tisza jelenleg? – Magyar Péter szerint megalapozott volt az a bizakodás, amit a kampány során itt tapasztalt, sőt, a várost a párt erős bástyájának nevezte, ezt a kijelentést pedig nagy taps követte a nézőtér soraiból.

Valóban nem túlzott, más budapesti kerületekkel és nagyobb településekkel egyetemben az európai parlamenti listákra leadott érvényes szavazatok számában 3%-kal megelőzték a kormánypártokat júniusban, majdnem 12 ezer szolnoki lakos húzta be az X-et a Tisza mellé. Hasonló fegyvertény, hogy a Jászság országgyűlési képviselőjének, Pócs Jánosnak a fiát pont egy Tisza által támogatott polgármesterjelölt győzte le Jászapátin.

Árad a Tisza Szolnok megyében is – Magyar Péter jelöltje legyőzte ifj. Pócs Jánost

A beszélgetés hivatalos része után a nézői kérdések sem maradhattak el, ezek közül sokan - nem meglepő módon - Magyar Péter és a Tisza Párt, a jövő egészségügyére, oktatására vonatkozó elképzeléseire voltak kíváncsiak. A politikus azt mondta, a gyerekek fejében fény van, az oktatásnak, bölcsődétől egyetemig pedig az a feladata, hogy ezt a fényt és tudásszomjat fenntartsa bennük.

„A PISA-teszteken azt látjuk, hogy egyre rosszabb eredményeket érnek el nemzetközi összehasonlításban, akár magyarból, matematikából, bármi másból. Ezek alapkészségek, ha ezek nem alakulnak ki, onnantól nagyon nehéz" - mondta.

Kár lenne azt gondolni, hogy a Fidesz megúszta volna fricska nélkül a párt szolnoki rendezvényét - Szalay Ferenc és csapatának standjáról Magyar Facebookon közzétett bejegyzésében azt írja, szinte alig voltak, amit néhány képpel és egy Balázs Fecó-dalszöveggel kommentált: "Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok..." Hogy az évszakokkal együtt a politikai széljárás is végérvényesen megváltozik-e, arra legkésőbb 2026-ban választ kapunk.

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek