Munkába álltak az új tisztek a Helikopterdandárnál, a nők körében is egyre népszerűbb ez a pálya – videó

Megosztás

Augusztus 20-án a nemzeti ünnep alkalmából avatták őket tisztté, most pedig már munkába is álltak a a Helikopterdandárnál – erről a MH Kiss József 86. Helikopterdandár – hivatalos oldal számolt be Facebook-oldalán.

A napokban kezdték meg a munkát az új tisztek. A dandártábornok a a köszöntőjében elmondta, hogy pályafutásuk egy meghatározó helyszínére érkeztek.

Az állomány legújabb tagjai között van, aki a H225M helikopteren fog repülni, van, aki légi irányítóként, logisztikusként, vagy Harckiszolgáló Zászlóaljnál fog szolgálni.

Egyre több nő választja egyébként ezt a pályát – erről már a TV2 Mokka című műsorában volt szó, ahol Hajdu Dorina helikopterpilóta beszélt a tapasztalatairól.

Elmesélte, hogy először ejtőernyőzés során találkozott a repüléssel és annak élményével, igaz hozzátette, hogy az ejtőernyőzés nem nyerte el a tetszését, de a repülés határozottan igen. Ezután jelentkezett is a pilótaképzésre.

Hajdu Dorina arról is beszélt, hogy a követelmények azonosak, tehát egy női pilótának azonos elvárásokat kell teljesítenie, mint egy férfinek.

Bali Tamás dandártábornok arról beszélt, hogy ahogyan a nők a civilszférában megállják a helyüket, úgy a katonaságnál is. Hozzátette, hogy nagyon ügyesek és minden adottsággal rendelkeznek ahhoz, hogy kiváló helikopterpilóták legyenek.

A teljes videót itt tekinthetik meg:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek