Valahogy csak nem akar épülgetni ez a Tiszaligeti Strand Szolnokon

Megosztás

Bár hosszú hónapokkal ezelőtt, még a kampányidőszak során Szalay Ferenc azzal büszkélkedett, hogy 95%-os készültségi szinten van a strand Tiszaligeten, sőt, a szezonra át is szeretnék adni. Augusztus végén járunk, a helyzet szinte változatlan, igaz, az nem hangzott el, hogy melyik év nyári szezonjára tervezték az átadást.

Ahogyan arról a Szol24 is többször beszámolt, a szolnoki lakosság rendkívüli módon várja a soha elkészülni nem akaró Tiszaligeti Strand átadását és hogy újra fürdőzhessenek benne. Bár márciusban már arról számolt be Szalay Ferenc, hogy az építkezés az utolsó fázisánál jár, azóta eltelt további szűk fél év, de egyáltalán nem úgy tűnik, mintha a közeljövőben itt bárki fürödhetne.

Lajos képei igencsak hasonlítanak a hetekkel, illetve hónapokkal ezelőtt készített fotókra, a munkálatok valahogy nem nagyon akarnak haladni. Úgy tűnik, hogy ez a júniusban leváltott, de még hivatalban levő polgármester egyik örök beteljesületlen ígérete marad.

Bár olyanok is akadtak, akik feltették az egyébként jogos kérdést, hogy ha ez építési terület, akkor a munkásokon vajon miért nincs védőfelszerelés, de ez már tényleg szőrszálhasogatásnak tűnik. Ami nagyobb probléma, hogy teljes bizonytalanság övezi azt, hogy vajon mikor lesz “kulcsrakész” állapotban a strand, hogy átadhassák. Igaz, valószínűleg könnyebb ezt a feladatot is rátestálni a következő polgármesterre.

Tehát a kérdés adott: vajon mikor lesz TÉNYLEG készen a Tiszaligeti Strand? (Forrás: Szolnokon Hallottam Facebook csoport)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek