Megosztja a szolnokiakat, hogy újra lezárták a Kossuth teret a gépjárművek elől

Megosztás

Néhány napra megnyitották a teret, ám nem tartott sokáig a közlekedők öröme, ismét lezárták csütörtökön.

Szolnok város hivatalos oldala arról tájékoztatta a lakosságot, hogy 2024. augusztus 22. 12 órától a Kossuth teret újra lezárták a gépjárműforgalom elől!

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, Szalay Ferenc augusztus 16-án jelentette be, hogy megnyitják a Kossuth teret a Baross út irányából. Akkor is lehetett tudni, hogy ez az állapot csak szerdáig tart, így is történt, csütörtökön délben ismét lezárták a teret.

Megosztja a közvéleményt, hogy jó-e a jelenlegi állapot. Valószínűleg a helyben lakók örülnek, hogy a gépkocsik nem hajthatnak be, ugyanakkor a buszok továbbra is keresztülgurulnak a téren, mint korábban. A közlekedők számára azonban rémálom a mostani szisztéma, egyikük például azt írta, “Szolnok város hivatalos oldalán tudatjuk, hogy a város élhetőbb (lenne), ha a tér nyitva lenne.”

Mások kiemelték, hogy a piac környéke pedig kész káosz közlekedési szempontból, éppen a lezárás ront rajta nagyon sokat. Nekünk mi a véleményünk, mi lenne a jó forgalmi szabályozás?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek