Hivatalosan is Boldog István betyár-influenceré a legszórakoztatóbb Facebook-oldal díja

Megosztás

Mezőgazdasági gépszerelőként indult, majd kétpói polgármester, később pedig fideszes országgyűlési képviselő lett a megyében jól ismert Boldog István, akiről 2019-ben hozták nyilvánosságra, hogy társaival együtt egy olyan hálózatot épített ki, amin keresztül befolyásolni tudták, mely települések jussanak EU-s fejlesztési támogatáshoz. Azóta sem hallgat, bár a korrupciós ügy tisztázása helyett inkább a fekáliás Szajnával, patkányirtással, a Fanta naranccsal és a „libsi, woke” ideológiával foglalkozik.

Egy igazi polihisztor képe rajzolódik ki előttünk, ha rátekintünk Boldog István közösségi oldalára. Főleg azóta lett aktív a Facebookon, mióta hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsították meg. Már a bemutatkozó szöveg is hibátlan:

“Nemzeti gondolkodó és gasztró blogger. Az oldal a kulturált közösségi fórumozás miatt moderáció alatt.”

Lejjebb görgetve látjuk – Boldog pont fél órával ezelőtt osztotta meg – , hogy tíz dühös smiley kíséretében dühöng azon, hogy „Két férfinak született indul a női bokszolók között a párizsi olimpián.”

Emellett rágcsálóirtókról is osztott meg fényképet, miszerint „sok a patkány, irtani kell”, sőt, több posztjában a párizsi olimpia miatt reflektorfénybe került szennyvizes Szajna miatt fejezte ki aggodalmát. Most pedig egy kis válogatás az ex-politikus néhány magasröptű bejegyzéséből:

Kérek egy kávét.😂😂😂😂😂😂😂Szaúd-Arábia az orosz vagyon elkobzására válaszul eladhatja az uniós adósságpapírokat.😂😂😂😂😂😂

A Coca-Cola elismerte, hogy a Magyarországon forgalmazott Fantában fele annyi narancs van, mint a külföldön kaphatóban‼️ 😡😡😡😡😡😡😡😡😡😡

Csendes többség: A magyarok 62 százaléka elégedett Orbán Viktor békemissziójával‼️🙏👏👏👏👏👏👏

🇸🇰Fico-t meglőtték,
🇺🇸Trumpot meglőtték…
Mindketten békét akartak!
🇭🇺Orbán Viktort mától nagyon kell óvnunk‼️

Végezetül pedig emlékezzünk meg a 2022-es választások előtti legnagyobb atombombára, amit közéleti szereplő ledobhatott: Boldog egy 2014-es évjáratú Debrői Hárslevelű és a felesége által készített tepertős papucs szilvalekvárral mutatott be a Dom Pérignonon és a lazacon élő libsiknek.

Boldog István

Egy pohár 2014-es évjáratú Debrői Hárslevelű és a feleségem által készített tepertős papucs szilvalekvárral. Ez az élet libsik, nem a Dom Pérignon és a lazac!😁 Azt egyétek ti, én maradok a hazai…

Kép: Erdős Dénes/Népszava

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek