Rendkívül furcsa baleset a 31-es főúton – nemcsak a járművünk, a rakományunk is a mi felelősségünk

Megosztás

Lehet, hogy a vezetésben egyetlen pillanatra sem hibázunk, mégis mi okozunk komoly balesetet. Ez történt most a 31-es főúton, ráadásul a személyautó sofőrje még olcsón megúszta, ennél jóval nagyobb baj is érhette volna. A rakományát elhagyó teherautót a rendőrség keresi.

Horányi Dániel az egyik helyi csoportban tette közzé balesetének ijesztő körülményeit, amit a 31-es főúton szenvedett el, pedig nem is karambolozott senkivel. Csak éppen az előtte haladó nem volt képes rendesen rögzíteni rakományát. A szerencsétlen eset hétfő éjszaka, körülbelül fél egykor történt, Dániel lerobbant Mende és Sülysáp között, miközben nem ütközött senkivel és az autónak sem magától lett baja. A két autósnak hálásan köszöni, akik megálltak és megpróbáltak segíteni neki a bajban, aztán érkezett a rendőrség is.

“A következő sor annak a kisdobozos autó vezetőjének szól, aki nem vette észre, hogy a tetőcsomagtartóról hullott a rakománya és előttem haladt kb. 150 méterrel. Ennek következményeként a kanyarban mivel a szembe jövő autó ködlámpája elvakított, ráfutottam az elhagyott kb 1 m*20cm*20cm-es vas idomra, ami szétcsapta a bal első futóművem” – fogalmazott a szenvedő fél. Ez a mutatvány eddig 50 ezer forintjába fájt a tréleres elszállításnak köszönhetően, az autót még nem tudja, a javítás ezután következik.

A rendőrségen a feljelentést megtette, reméljük, sikerrel jár és nem egyedül neki kell viselnie a rengeteg költséget és következményt, amiről egyáltalán nem is tehetett. A történet másik érdekessége, hogy vajon a szembejövő autó miért ködlámpával közlekedett július közepén, minden ok nélkül. Ez is megérne egy misét.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek