Záporoznak a reakciók a szolnoki kalandparkban kiskorút bántalmazó edző ügyében

Megosztás

A Szol24 a tegnapi napon elsőként írta meg, hogy a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által a Facebookon közzétett felvételen egy országos hírű jászberényi sportszervezet vezetője látható, akit néhány évvel ezelőtt még Novák Katalin akkori államtitkár tüntetett ki. A videón az látható, ahogy megragad egy fiút, néhány méterrel odébb vonszolja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek fejjel a földre zuhan.

A bántalmazás nyilvánosságra kerülése után Agócs Tibor, a jászberényi székhelyű Yakuzák SE első embere, aki 1990 óta vezette az egyesületet, lemondott minden tisztségéről, bár ez a közlemény a sportszervezet honlapjával és Facebook-oldalával együtt később eltűnt.

„Mint a Yakuzák Se elnöke, szakmai vezetője a szolnoki kalandparkban történtekkel a következőket tudom elmondani: Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem. Ez nem hiba, hanem létrontás. Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek. A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére. Fenti közlemény után kérem a családom és kollégáim kíméljék meg a méltatlan támadásoktól, személy szerint én vállalom a felelősséget, a sajtónak nem kívánok nyilatkozni” – írta Agócs tegnap délelőtt.

Személye elképesztő gyorsasággal járta be a hazai média minden felületét. Budai Lóránt, Jászberény polgármestere édesapaként és polgármesterként is felháborodásának adott hangot a kalandparkban történtek miatt, egyúttal kezdeményezte Agócs Tibor Gerevich Aladár városi sport díjának visszavonását, amit még 2015-ben ítéltek oda neki. Erről pénteken, rendkívüli ülés keretében fognak dönteni.

Hajdú Péter műsorvezető úgy írt, megszakadva a szíve és reméli, hamar felépül a kisfiú. „Másodszor pedig: rohadjon meg az a moslék, aljas, szemétláda, aki ezt tette egy gyerekkel!”

Pottyondy Edina, az ország egyik legismertebb közéleti kommentátora is hosszú bejegyzést szentelt az ügynek. Szerinte a „Yakuza” név alapján akár “ukrán maffia” vagy “Cosa Nostra” néven is alapíthatnának árvaházat, hiszen „a yakuza a világ egyik legrégebbi bűnözői szervezete, prostitúció, védelmi pénz, drogok, gyilkosságok kötődnek hozzá.”

Pottyondy Edina

Nem hiszem el! Nem hiszem el! A sokadik üzenetet kapom, hogy mit kell tudni a kalandparki gyerekrugdosóról. Tényleg hihetetlen! Ki tüntette ki ezt az embert? Ki adott neki állami kitüntetést?! Novák…

Bálint Natália operaénekes, úgy véli, Agócsnak börtönbe kell kerülnie, a társadalomnak nyomást szükséges gyakorolnia az igazságszolgáltatásra. „Nem érdekel Tibi bácsi mintaszerű felelősségvállalása, nem hiszek neki. Hiszen aki nem pszichopata, az képtelen erre a hidegvérű iszonyatra, amit elkövetett. Azt megakadályozza az együttérzés. Tibi bácsiból ez hiányzik. Nem értek a harcművészetekhez, de kétlem, hogy ez része lehetne bármilyen tanításnak” – írta szintén a Facebookon.

Kunkli Tivadar, a thai boksz korábbi profi világ- és Európa-bajnoka másokkal ellentétben nem állt meg a szavak szintjén. Egy tegnap közzétett videóban a 60 éves sportoló kihívta a Nagykátán élő férfit. „Én is hírét vettem annak, hogy a szolnoki kalandparkban egy karatemester felrúgott egy kisgyereket. Ez nem sporthoz méltó viselkedés. 60 éves vagyok, soha nem hívtam ki még senkit. Bármilyen szabályrendszerben kihívlak, mondd az időpontot, hol és mikor! Ne légy gyáva, ne bújj el!”

Hoppá!!! Most kiderül, hogy Agócs Tibor a 3 danos karatemester csak kisfiúkat mer megverni vagy egy 60 éves sportolóval is kimer-e állni!!! Hajrá Kunkli… | By Hajdú PéterFacebook

Hoppá!!! Most kiderül, hogy Agócs Tibor a 3 danos karatemester csak kisfiúkat mer megverni vagy egy 60 éves sportolóval is kimer-e állni!!! Hajrá Kunkli…

A Szol24 tegnap megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtóosztályát, ők az üggyel kapcsolatban egyelőre csak annyit mondtak, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információval nem szolgáltak.

Az eset az ATV Egyenes beszéd című műsorában is téma volt, Kerpel Éva gyermekvédelmi szakértő, nemzetközi családügyi mediátor volt Szöllősi Györgyi vendége.

Botrányos gyermekfelrúgás a szolnoki kalandparkban: a rendőrség nyomoz

Felkavaró videót rögzítettek a szolnoki kalandparkban: Az egyik nevelő néhány lépésnyire magával ráncigál egy kisfiút, majd szinte teli erőből kirúgja alóla a lábát, a gyerek pedig egy hatalmasat esik. A Szolnoki Rendőrkapitányság közölte, hogy ismeretlen tettes ellen garázdaság vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást. Az Egyenes Beszéd vendége Kerpel Éva gyermekvédelmi szakértő, nemzetközi családügyi mediátor.

Kép: YouTube / Y Média

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek