Magyar Péter szolnoki látogatásának legjobb pillanatai – FOTÓK

Megosztás

Hétfő este a vártnál is többen gyűltek össze Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén, ahol Magyar Péter országjárásának következő állomására érkezett a jól ismert nemzeti színűre festett platós autóval.

A Tisza Párt fehér inges hangadójának szolnoki állomásán csordultig megtelt a zsinagóga és a Tiszavirág-híd ölelésében található tér. A helyiek több ponton tudtak kapcsolódni Magyar Péter lendületes előadásához, “Szalay Feri bácsi” neve többször is derültséget váltott ki a tarka tömegből. Szóba került a szolnoki kórház siralmas állapota, a város válságos pénzügyi helyzete és a soha el nem készülő Tiszaligeti strand.

Szolnokon ennyien még talán soha nem gyűltek össze politikai rendezvényen, ami csattanós és fájó pofon lehet a helyi politikai élet bal és jobboldali szereplőinek egyaránt, akik a hallatlan versengésben kicsit megfeledkeztek a választókról.

Aki lemaradt volna a hétfői eseményről, ide kattintva visszanézheti élő közvetítésünket, aki pedig szívesebben nézegetne fotókat a Tisza frontemberéről és az érdeklődő sokaságról, ebben a cikkben megteheti.

Gyülekező Szalay Ferenc társaságában
Érkezik Magyar Péter
Rost Andrea szolnoki emlékeiről is beszélt

.

Fotók: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek