A Telex kétszer is megnézte a karcagi Sámándobot, nem tették zsebre, amit ott kaptak

Megosztás

Nemcsak hazánkban, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében is egymást érik a szürreálisabbnál szürreálisabb történetek, amelyeknek természetesen rendszerint korrupciós színezete van, a karcagi sámándob körül kialakult botrány pedig magasan kiemelkedik a legtöbb közül. A Telex kétszer is elment a helyszínre, hogy a saját tapasztalataik alapján számoljanak be a szavakkal valóban nehezen leírható építményről.

A korrupció tökéletes példája a karcagi sámándob története – írtuk tavaly októberben. Nyolc évvel ezelőtt, 2015-ben a milánói világkiállításra készült el a már akkor nagy vitákat generáló alkotás, amit kétmilliárdért hoztak haza teljesen szakszerűtlen módon, a hóval, esővel szemben védtelenül a szabad ég alatt tartották, majd az acélszerkezet rozsdásodása és összességében az épület állapotának radikális romlása után a kormány elhatározta, hogy konferenciaközpontot csinál belőle.

A pavilon tervezője, Sárkány Sándor a sorozatos korrupciógyanús esetek után az Integritás Hatósághoz fordult, majd a semmiből berobbanó Magyar Péternek írt egy hozzászólást, hogy szeretné felvenni vele a kapcsolatot a közélet megtisztításának érdekében.

Végül február végén adták át az épületet, a Telex pedig ellátogatott a helyszínre, miközben a helyiek véleményét is megkérdezték. A lap találóan úgy fogalmaz, a Sámándobról hamar kiderült, hogy varázserővel bír: felépítése és hazahozatala közben képes volt állami százmilliókat eltüntetni.

A riport szerint egy lepusztult bútoráruház, a szocialista hangulatot idéző kórház és vasúti sín ölelésében bukkan fel a színes üvegű Sámándob. Bár hivatalosan ezt nem jelezték, kiderült, hogy a megtekintés szerdánként szünetel, azaz nincs nyitva. Egy helyi lakos szerint azért, mert alapból kevesen vannak az épületben, ezért nehéz átcsoportosítani a teremőröket, valaki szerint viszont szerdánként van nagytakarítás, ilyen egyszerű a magyarázat.

„Lehetett volna ennyi pénzből mást is építeni, érdekes épület, de annyit nem ért, amennyibe került” – hangzott el a Sámándob melletti játszótéren.

A Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ felnőtt belépőjének ára egyébként 4900 forint, emellé 1500 forintért fotójegyet lehet venni.

„Az egyik dolgozó megerősíti azt, amit kint a helyiek is mondtak: karcagiak nem igazán jönnek a Sámándobba, de azt mondja, „vidékről azért jönnek idős csoportok és iskolások”. Elmosolyodom a vidéki szó hallatán, megkérdezem, mit takar ez itt Karcagon, de nagyvárosok nevét kezdi sorolni. Közülük sokan a kiállítás miatt jönnek, sokan azért, mert meg akarják nézni a világkiállításra készített épületet. Szerinte a Sámándob sztoriját és árát a látogatók általában nem ismerik, nem is nagyon érdekli őket” – írják.

A Telex által megkérdezettek szerint vannak pozitívumai is a furcsa, hányatott sorsú projektnek, mindenesetre jól leírja a Sámándob hangulatát, ahogy az újságírókkal beszélgető teremőr vélekedik: „a gipszkarton mögött szép lenne az épület”.

Kép: Varga Mihály Fb

Kapcsolódó cikkek