Ezer adag étel szétosztásában segédkezett a szolnoki városvezető és a fideszes képviselő

Megosztás

Szolnok olyankor mutatja meg igazán az összetartó erejét, azt, hogy milyen nagy család, amikor segíteni kell. Karácsonykor ez különösen igaz: nagyjából 1000 adag melegételt osztunk szét a Szolnok Segít program és az NHSZ segítségével – közölte a szolnoki polgármester.

Szalay Ferenc azt is elárulta, hogy az ételek egy része a szegregátumokban élőkhöz, másik része olyan rászoruló családokhoz kerül, akik tegnap a Levente út, ma pedig a Zöld Házban vették át az adományokat.

Az ételosztásban Szalay Ferencen kívül részt vett Kállai Mária országgyűlési képviselő is, aki a következőket írta erről a nemes programról:

“Nagy öröm, ha azok felé szolgálhatunk szeretettel, akik nehezebb körülmények között élnek, mert adni mindig jó. Hiszek abban, hogy ha egymás iránt jó szóval, és esetleg meleg étellel is tudunk segíteni abban, hogy meghittebb legyen az ünnep, akkor egy kicsit jobbá tesszük a világot, ahol élünk. Mert szeretetet adni valóban öröm!”

Szalay Ferenc máshol is adományozott a napokban.

Ahogy írta:

“Az ünnepek közeledtével a “Szeretetdoboz akció” a szívemnek egyik legkedvesebb kezdeményezés, melyhez évek óta csatlakozom. Köszönet illeti Hubai Imre elnök urat, hogy életre hívta – remélem, hogy a beérkezett adományok szebbé teszik majd jónéhány rászoruló gyermek és család karácsonyát.”

Szalay Ferenc szeretetdoboza a megyeházán felállított karácsonyfa alá került, ahogyan más adományozók ajándéka is.

Forrás: Szalay Ferenc és Kállai Mária Facebook

Kapcsolódó cikkek