Így döntött a Parlament a fúrt kutak engedélyeztetésével kapcsolatban

Megosztás

Nem kell engedély a 2024 előtt engedély nélkül fúrt, 50 méternél nem mélyebb háztartási kutakra.

169 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását az Országgyűlés keddi ülésén – írta meg a Blikk. Ezzel életbe léphet a sokak által várt „kútamnesztia”, amelynek értelmében a 2024. január 1-je előtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget el nem érő háztartási kutak mentesülnek az engedélyeztetési kötelezettség alól.

A kockázatmentes területeken a mezőgazdasági célú, 50 méter talpmélységet meg nem haladó – és az első vízzáró réteget el nem érő – kút létesítését az engedélyköteles körből átsorolták a bejelentésköteles körbe, tehát nem kap büntetést, aki ilyen kutat ásat, ám azt szükséges bejelenteni.

Az elfogadott törvény háztartási vízigényt is meghatároz: ez januártól évi 500 köbmétert meg nem haladó mértékű vízhasználattal egyenlő, amelynek célja „a természetes személyek ivóvízellátása, vagy személyes és a háztartás vezetésével összefüggő vízszükségletének biztosítása”.

Az új előírás szerint azok a kutak mentesülnek a hivatalos eljárás alól, amelyek

  • mélysége nem haladja meg az 50 métert;
  • nem érintik az első vízzáró réteget;
  • háztartási és mezőgazdasági használatra szolgálnak;
  • és vízkészletvédelmi szempontból nem védendő területen találhatók.
  • A 2024-től életbe lépő könnyítés azokra is vonatkozik, akik új kutat létesítenének, illetve azokra is, akik korábban engedély nélküli vagy a kiadott engedélytől eltérő kutat üzemeltetnek.

Kapcsolódó cikkek