Az országos kórház-főigazgató elmenekült az orvosok létszámhiányáról szóló kérdések elől – videó

Megosztás

A 444.hu véleménye szerint Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője megkaphatta az eddig leginkább kormánypárti politikusoknak és médiaháttérembereknek járó kommunikációs kiképzést. Ennek lényege, hogy bármit kérdezzen is a nem akolsajtótól érkező újságíró, kérjük, hogy inkább email-ben küldjenek kérdést, mert most nagyon nem jó nekünk, de majd írnak választ a kollégák, majd pedig határozottan, lehetőleg valakivel beszélgetve vagy telefonálást mímelve lépdeljünk tova, levegőnek nézve a kérdéseket szajkózó médiamunkást.

Jenei legalábbis pontosan ezeket a lépéseket követte, amikor az RTL híradója kérdéseket szeretett volna föltenni az egészségügy állapotáról. Az RTL a Országos Onkológiai Intézetben szeretett volna a kórház-főigazgatóval beszélni, ahol Pokorni Zoltán 12. kerületi polgármesterrel vett részt egy előadáson a kórházban robotsebészeti ellátást vezettek be.

A fontos kérdésre viszont a főigazgató csak mosolyogva arról biztosította az újságírót, hogy a kollégái nagyon szívesen állnak rendelkezésre. A riporter jogos kérdése sem zavarta össze, hogy annyi idő alatt, amíg ezt elmondja, nem tudta volna esetleg a kérdést megválaszolni.

Kapcsolódó cikkek