Felavatták Merengő Krisztus/Szomorú Jézus felújított szobrát Szolnokon

Megosztás

Nem tudott jelen lenni más elfoglaltsága miatt Soltész Miklós államtitkár a szolnoki Merengő Krisztus szobor ünnepélyes újraavatásán. Jelen volt viszont – és őket köszöntötték – Szalay Ferenc, Nagy Nikoletta, Fejér Andor, Györfi Mihály, Botka János Hunor, Lits László, de még a műszaki ellenőr, Andrási Imre is a vasárnap délelőtti avatón. A restaurátort nem köszönötték.

Újraavatták a szolnoki Merengő Krisztust, amit a köznyelv csak Szomorú Jézusnak nevez a Mészáros Lőrinc utca elején található kis téren. Soltész Miklós államtitkár bár nem volt jelen, gondolatait mégsem kellett hiányolni, hiszen levélben elküldte azt.

Levelében a legtöbbször előforduló szó a kereszténység volt.

Gáspár István atya emlékezett meg a szobor történetéről. Mint mondta, 1881-ben már ezen a helyen volt látható a jóval korábban elkészült szobor, ami kezdetben az egykori szomszédos kápolnában kapott helyet. 1996-ban kapott plexi védőburkot, 2005-ben vették fel a műemléki jegyzékbe. Hangsúlyozta, a szobor a város ékköve lett.

Ezután a szobor felújítását levezénylő cég vezetője, Lits László felsorolta a szobor felújításában résztvevőket, megemlítve a restarátort, Bánvölgyi Lászlót és csapatát, valamint a kőműves mestereket, és a többi mesterember nevét is. Ezt követően Győri Péter Benjámin esperes mondta el ünnepi gondolatait.

Majd Szalay Ferenc polgármester beszélt. Kiemelte, hogy Szolnokon egyre erősödik a hitélet, és akinek a hitélete rendben van, akkor annak különösebb baja nincs. Elhangzott, hogy a szobor felújítása 40 millió forintba került.

Kérte az ökumenikus lelkész kört, hogy tegyen javaslatot a tér nevére.

Ezek után leleplezték a szobrot, ezen már részt vett a restaurátor, Bánvölgyi László is.

Forrás: Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook

Fotó: Kállai Mária Facebook

Kapcsolódó cikkek